Barátok

Az én cukkermukker tündérbogaraim *.*

Mese.. xD

Egyszer egy gyönyörű tündér jelent
meg egy házaspár házában és azt
mondta: " mivel ennyire különleges
pár vagytok, és hűek voltatok egy-
máshoz ez alatt a hosszú idő alatt,
kívánhattok tőlem egyet-egyet, én
teljesítem kívánságotokat!"
"ó! én szeretném körbeutazni a
földet az én nagyszerű férjemmel"
- kérte a feleség.
a tündér meglengette a varázspál-
cáját és -abrakadabra- két első
osztályú jegy termett az asztalon
a luxus utazási iroda világ körüli
útjára.
most a férjen volt a sor.
gondolkodott egy percet és így szólt:
" nos, ez az egész nagyon romantikus,
de egy ilyen alakalom csak egyszer
adatik meg az életben, szóval ne
haragudj, kedvesem, de az én kí-
vánságom egy nálam 30 évvel
fiatalabb feleség!"
a tündér és a feleség nagyon csa-
lódott volt, de hát a kívánság az
kívánság... így hát a tündér körö-
zött egyet a varázspálcájával és
-abrakadabra- a férj 92 éves lett!
mi a mese tanulsága?
a férfiak hálátlanok, de a tündérek
NŐK...

A kezdet

Nincs merre indulnom hozzád.
Még mindig. Szeretlek. Emlékszem,
már annyi hús se volt rajtad, amiből
egy tízéves fiú jóllakhat. Vagy csak én nem.
Ruháidba képzellek, mint a teát, játék-
csészébe a gyerek. Ez maradt.
Darabig dajkálom magam. Aztán
csak rágyújtanék, de előtted szégyellek.
--- csak így képzelhetlek el, hogy van arcod,
bár elé mindig más maszkot tartok,
lehetnél bárki, csak az nem, ami vagy.

***

Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem.
Most úgy teszel, mintha, aztán mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek..
..De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit.Hétköznapi leszek veled.Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk.Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként:mindegy, ugye, mindegy?
Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz?Jó így?Így jó most?
Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. ..
Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi.A halálos közömbösség.A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így.Meggyógyulok. Kiírlak.Magamból.
Csak rám ne nézz.

***

Mind azt hisszük,nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg.De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a
reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A
reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire
nem számítunk, attól változik meg az életünk.

***

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

***

Mesélhetek? Tegnap nem meséltem Neked, pedig akartam. Ne haragudj érte.
Tudod, az jutott eszembe, hogy új mesét kell Neked mondanom, mert egy régit nem szerettél.
Helyette, hátha így jobban fog tetszeni Neked.
A vízről mesélek, a vízcseppről, és a folyóról. Arról, hogy a víz, a vízcsepp, az nem születik, az van. Ami születik az a folyó. A víz van, mindenhol van, és egyszer, ha körülmények is úgy akarják, ha a megfelelő vízcseppek összetalálkoznak, megszületik a folyó. A sok, földben rejtőzködő vízcsepp összegyűlik, mint ősszel a költözködő madarak, lesz belőlük egy óriási folyó, és együtt elindulnak közös hazájukba, az óceánba. Lehet, hogy útközben a nekik utat adó folyó meghal, de a víz az megmarad, és a vízcseppek újra, meg újra egymásba kapaszkodva elindulnak szülőhazájuk felé, addig, míg egyszer együtt megérkeznek.
Akkor ők nagyon boldogok lesznek.
Lélek se születik, nem is hal meg. Van, mint a víz. Néha megpihen, beköltözik egy születő testbe, aztán, ha a test elfárad, és nem tudja őt tovább cipelni, mert ő csak egy gyenge ember, a lélek egyedül folytatja az útját, addig, míg meg nem találja hosszú a vándorlásában a lélektársát.
Mikor egymásra találnak, akkor elindulnak előre, mindig csak előre, nem a térben, hanem az időben mennek tovább együtt, egymás kezét fogva folynak a lelkek közös óceánjába.
És nagyon boldogok.




Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák.
Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék.
A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.

***

Az emberek mindig azt mondják mosolyogjak,
mintha a mosolygás eltüntetné az összes sebet és
fájdalmat...hát én megpróbáltam. Megpróbáltam elrejteni
az összes keserűséget, és eltakarni a szomorúságot a mosolyokkal
és megtanultam, hogyha belül fáj, akkor a szíved úgyis megtalálja
a módját hogy kimutassa, teljesen mindegy, hány maszkot viselsz...

hogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. összetörik majd a szíved, talán több, mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz.te is összetöröd majd másokét, szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt.harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen, sőt, előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz.az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. sírsz majd, mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit, aki közel állt hozzád. épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy, mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc, amit szomorúan töltesz, az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza. ...

***

Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették,ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek,akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti,hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

***


Tudod, van úgy,
hogy az ember hiába keresi,
nem találja a fontosat,
a fontosat,
ami nem rég még közel volt,
nem rég még nagyon az volt,
mintha elszakadt volna
az utolsó szalmaszál,
kutat, keresi
a tegnap még oly fontosat,
az értelmet,
amiért érdemes itt lenni,
érdemes lenni
de mintha elaludt volna benne az Isten,
nélküle nincs értelem,
ébresztgetni is elfelejti,
hisz oly mindegy,
talán soha nem is lakott benne,
vagy már kihűlt a helye,
elszállt észrevétlen,
magára hagyta rég,
talán kényelmetlen volt neki
a szegényes otthon,
nélküle a szavak is üresek,
amikben valaha ott voltál,
már nem talállak bennük,
már csak az agyam hazudja,
hogy vársz rám,
ha nem érzem a vonzást
hiába kereslek,
nem talállak meg sosem,
ha nem érzem,
hogy fontos kettőnknek,
hogy kettőnknek
mindennél fontosabb,
és Te nem mutatod meg magad,
hagyod, a sötétbe botorkáljak,
magányosan, üresen,
pedig Te tudtál értelmet adni,
talán megbántad, és visszavetted,
először fáj, azután csöndesül,
mintha ébredezne bennem
az alvó Isten,
újra érzem a vonzást,
ha a szememmel nem is látlak,
de érzem, itt vagy,
velem vagy.
itt kell lenned valahol,
hogy értelmet kapjon
az érdemes.