Helló, helló mindenki! Az előző blog-bejegyzésem óta már elég sok idő eltelt, szóval idejét éreztem egy apró kis összefoglalónak. Igazából olyan sok minden nem történt az elmúlt hónapokban, ami mégis, arról most beszámolok.
1. Volt nálam Niki, nem is olyan régen – ugye mutatja az előző bejegyzésről készült kép is. Tök jó volt, anyámék megint majdnem örökbe fogadták helyettem, befestettem a haját, immáron szőkén feszít és nagyon-nagyon jól áll neki. Itt azért magamat is megdicsérném, mert ugye sosem csináltam még meg senki haját, az övé volt az első – már ami a szívatást illeti. xD Szóval, voltunk bulizni, immár teljesen belevittem a baráti társaságomba. Mindenki megkedvelte, nagyon jól érezte magát és remélem jön majd többször. :) Azon az estén ismerkedtem meg barátnőm munkatársával is, akinek be lettem mutatva eléggé érdekes módon.
“Ő itt Kata, és olyan mint én. Csak annyi különbséggel, hogy én az informatikusokra, ő a szakácsokra bukik!” Hát most mondhatnám, hogy ezen felháborodtam, ám nem tettem. Vicces volt és kellemetlen, hiszen azért nem kategorizálom így a férfiakat, viszont tény, hogy az elmúlt időszakban, vagyis inkább akkor, csak szakácsokkal ismerkedtem. Ez a véletlen groteszk játéka volt, ami hálistennek már egyáltalán nem helytálló. Na mindegy.
2. Volt Zsófinak szülinapja. Na ezt kellően megünnepeltük. Kivettünk egy jó kis helyet, ami az egyik étterem különterme volt. Volt sok kaja, meg pia, meg ilyenek, és tényleg sokan voltunk. Befutott ő is, a kolléga, akivel akkor már igazán jól lehetett beszélgetni, normálisan. Jött, dumált én is dumáltam és nem tagadom, nagy sóhajokkal néztem rá. Jó pasi! Nagyon jó pasi! Sármos, meg intelligens… széles vállak, nagy karok.. uhh.. ezt meg kellett állapítani már ott, immár teljes megfigyelés után. És tegyük hozzá nem csak én voltam az egyetlen, akinek csillant a szeme. xD Na hát ott, akkor el is döntöttem, hogy én nekem kell! xD Persze nem is én lennék. Jó, nagyban hozzájárult, hogy nem sokkal később Peti is befutott a barátnőjével, akikkel nem nagyon foglalkoztam, mert már miért is kellene. Akkor már túl voltam rajta, szóval tök jó volt a hangulatom. Jó, legurítottam egy agancsos italt, de csak azért, hogy némi erőt adjon. :) Hát azt adott. Hogy hogy is kerültem a Joci ölébe, nos arra már nem emlékszem, vagyis dereng valami, mintha nem lett volna elég szék és én ott kötöttem ki, mert oda húzott, hogy elbír, erős gyerek ő és hogy foglaljak helyet nyugodtan. :D
Akkor pár óra múlva átmentünk a Szalonba, ahol csocsóztunk, meg iszogattunk, beszélgettünk, Szabi le akart beszélni a pasizáról, hogy nekem ez úgysem kell, mert nekem nem komoly kapcsolat kell, hanem valami egy éjszakás dolog. Meg, hogy felejtsem el a gyereket, mert a Marcsi munkatársa, neki kellemetlen lesz, ha egy éjszaka után ennyi volt, mert még szeretné látni a baráti társaságban. Persze kikértem magamnak, meg hasonlók, kifejtettem, hogy nem csinálok semmi olyat.. etc. És igazából tartottam is magam a dologhoz. Voltunk a Caféba és táncoltunk, és csak az este legvégén csattant el az a bizonyos első csók. Kemény voltam, és kifejtettem a drágának már aznap, hogy ugye tudja, hogy én Pesten élek, és kéthetente járok haza, és hogy ez nem fog változni, meg hogy nem akarok gondot Marcsival, ha valami miatt nem jönne össze. Ennél meglepőbb csak az volt a számomra, hogy nem azt mondta, hogy oké persze, és hitegetés ezerrel, hanem hogy megkérdezte, hogy miért ne lehetne adni ennek a dolognak egy esélyt!!!!! Azért ez nagy szó egy pasi szájából, pláne ha igazából akkor ismerted meg! Hiszen az első találkozásunk egyáltalán nem volt mérvadó. Sőt!
Na mindegy. Az este végén hazakísért, megbeszéltünk egy randit, én azonban nem mentem el, mert elaludtam. Aztán hétfőn talán – de ebben nem vagyok biztos – felhívott telefonon, hogy miért nem mentem, és hogy mit csinálok. Hát mondanom sem kell, mennyire örültem és mennyire voltam csalódott. Mondjuk ő is, mivel én akkor már épp a vonaton ültem, félúton Pestre. Aztán megbeszéltük, hogy majd a hétvégén találkozunk, vagy valami. Egész héten nem keresett én pedig pénteken mikor hazajöttem kimentem a Color-ba. Jött Marcsi is, meg Andi is és végre kiveséztük ezt a dolgot. Marcsi megtudta, hogy igen, érdeklődik és komolyan is elgondolkodik a dolgon, hogy ha látja rajtam az aktivitást. Hát erre kaptam egy telefont, hogy írjak sms-t hogy jöjjön ki. Nem kellett rá sokat várni, hamar megérkezett. Iszogattunk, nála aludtam és onnantól kezdve beindultak az események.
Bemutatott a barátainak, a szüleinek, állandó vendég voltam minden programon. De! Nagyon jól vettem az akadályokat! :) Három héttel ezelőtt, épp a szex, a szobában táncolás, a beszélgetés és a pezsgőzés után közölte velem, hogy eddig nem gondolta, hogy ebből lehet valami komoly, most azonban határozottan érzi, hogy ez a kapcsolat fejlődőképes. Azóta ki lett mondva immár hivatalosan is, hogy egy pár vagyunk, együtt töltjük az egész hétvégét általában. Bemutattam otthon, a szüleim imádják, ő imádja anyukám főztjét és előszeretettel jön hozzám. Anyuval többet beszélget, mint Peti bármikor is, és végre azt mondhatom, hogy van egy fiú, akivel teljességgel elégedettek. :)
Most ott tartunk, hogy kedvel.. az ő megfogalmazása szerint már közel a szerelemhez – persze ha ilyen tempóban haladok nála. Megvigasztal, ha bármi bajom van, ha sírok, el sem enged, úgy ölel. Csillogó szemekkel néz rám, olyan tekintettel, hogy azt érzem én vagyok a világ legjobb nője! Ez biztos nem így van, viszont az tuti, hogy a legszerencsésebb mind közül én vagyok, miatta. Imádnivalóan viselkedik, Nyuszifülnek hív és lassan már másra sem hallgatok. Felhív, keres, foglalkozik velem. Állandóan vigyorgok, nincs meg az a depresszió, ami Petinél megvolt és tényleg hatással van az életemre. Végre kimozdultam az agóniából, végre kerestem munkát, foglalkozom a sulival és beindultam, annyira, amennyire már régen nem! Imádom és oda vagyok érte! :)
3. Beszéltem Petivel! A Jocis dolog legelején természetesen letámadt! A vicc az egészben, hogy előadta, hogy ő mennyire kegyes és nem is tudom. Letámadt azzal, hogy én mit reagálok a barátnőjére. Mert ha nekem nagyon kellemetlen, akkor nem hozza a társaságba be.. etc.. Én csak pislogtam rá, hogy neked mi a bajod! Meg, hogy mennyire érzem magam rosszul! El kellett magyaráznom neki, hogy nem érzem magam rosszul, de ne várja, hogy a nyakába borulok. Ez már egy más szituáció, én pedig nem szeretnék vele foglalkozni. Meg, hogy Anita – a barátnő – azt hiszi én utálom, és hogy én a fejembe vettem biztos, hogy miatta szakítottunk! Isten látja lelkem, nekem sosem fordult meg ilyen a fejemben. Én nem hiszem, hogy ő beleszólt volna. Ez a mi döntésünk volt, nem másé! És ennyi. Ja meg felvilágosítottam Petit, mikor ezt a kellemetlenül érzem e magam dolgot felhozta, hogy amiatt inkább szarul érzem magam, hogy arra nem volt képes, hogy bocsánatot kérjen. Hogy kibaszottul bunkó volt és szánalmas, megalázó! És hogy mégis ezt így hogy..? Miért nem mondott egy annyit, hogy sajnálom. Hát most kinyögte, hozzáteszem, ez az , ami valamiért nem elégítette ki az igazságérzetemet. Kicsikartam, nem volt őszinte! Kár érte! Talán ezért nem beszélek vele, ha találkozunk, akkor sem!
4. Szabival nem épp az igazi a kapcsolatunk, de nem csak nekünk, mással sem épp kommunikatív. Nem tudom, hogy lehetne kirobbantani. –.-
5. A suli egész jól alakul! Megírtam a beadandókat, lett munkám is. Most épp teljes fokozatra kapcsoltam. Szóval :) Ennyi!
