A kuszaság gondolatai

Úgy érzem ez a hét kissé masszív volt a számomra. A dolgok szinte elemi erővel rántottak bele valami örvénybe ami konkrétan megállás nélkül húz magával lefelé. Mondjuk nem feltétlenül rossz az a mélység, még ha olyan sötétnek is látszik. De.. félelmetes a számomra. Bár kinek nem lenne az.

Először is, levizsgáztam. Ezzel kezdődött minden. Rengeteget tanultam a vizsga előtti egy-két napban. A gyakorlattól nagyon féltem, hogy milyen lesz, hogy hogy fogom összehozni. Hát igazából nem volt olyan nehéz, csak az idővel volt gond. Például a gyakorlati írásbelire kaptunk egy órát, és a teszt 8 oldalas volt.. -.- Volt benne számlakitöltés, meg csaposelszámolás, meg eszközfelismerés.. nem lett volna nehéz, csak a teszt konkrétan nem egy órát igényelt volna. Az egy óra alatt ugyanis lehetetlen lett volna befejezni.Na mindegy. Akkor volt egy menüsoros feladat, ami azt jelentette, hogy nekünk össze kellett állítani egy 5 fogásos ételsort, majd díszterítést kellett hozzá csinálni. Persze a nő aki nézte, az mindenbe belekérdezett. Nagyon profi volt a nő, úgyhogy kb. mikor már azt is megkérdezte hogy hogy csinálom a bélszín csíkokat - könyörgöm, életemben nem ettem, még csak látni sem láttam ilyen kaját.. és egyébként sem vagyok szakács - akkor a szemem igen csak x-be állt. :D Aztán volt ezután egy felszolgálásunk, egy három fogásos menüvel.. hát rohannunk kellett az angol 1-el úgyhogy nem nagyon figyeltek minket. Vagyis engem, konkrétan. :)
Aztán másnap szóbeli. Olyan reggel 4kor elolvastam az összes tételt, ennyit tanultam rá. Bementem, első körben kihúztam a két legkönnyebb tételt, úgyhogy.. királyul sikerült. Végül is 70%-ra vizsgáztam. :)
Aztán a vizsgák után, úgy döntöttem, hogy lazításképpen bemegyek a barátnőmhöz az egyik étteremben. Pont aznap voltak a ponthatárok, úgyhogy gondolhatja mindenki mekkora örömsikolyban törtem ki, mikor felvettek a BGF-re. :)

Természetesen a kezdeti öröm nem tartott sokáig. Megint megtörtént a lehúzás, amivel sikeresen a béka segge alá süllyesztették a hangulatomat. Persze anyámék.
Már komolyan hiányzik, ha éppen egy hétig nem mondanak semmi olyat, ami miatt ki tudok akadni. Hát konkrétan hazajöttem nagy lelkesen, és vigyorogva közöltem, hogy felvettek főiskolára. Erre persze jött egy "oké" az is pont úgy, mintha valami rosszat követtem volna el. Én kiakadtam, mondtam hogy nem hiszem el, hogy nem lehet esetleg gratulálni, vagy valami, majd erre kaptam egy "gratulálok"-ot szintén a "hátamközepérekívánomadolgaidat" stílusban.
Kezdek rájönni arra, hogy Áginak igaza van. Akinek nem tudsz megfelelni, annak ne is akarj. Nekik sosem fogok tudni megfelelni, sem anyagilag, sem sehogy, akkor meg mi értelme van annak, hogy teperek és próbálkozok azért, hogy büszkék legyenek rám. Persze soha semmi nem megfelelő az igényeiknek. Ha most nagyon meg akarnék felelni nekik, akkor el kellene mennem egy gyárba dolgozni három műszakba, és keresnem kellene annyit, hogy a főiskola meglegyen. Mert apám szavaival élve, 50 évesen is el lehet menni főiskolára. -.- Na mindegy..



Tegnap voltam bulizni. Petivel megbeszéltem - ő egy nagyon jó barátom, az egyik barátnőm expasija, csak mi jóban vagyunk - hogy találkozunk. Gabival jött ki tegnap - ő pedig a fent említett barátnő nővérének a párja - amin meglepődtem, hiszen már nem találkoztunk vagy egy-két hónapja. Ugye velük meg kellett ünnepelni, hogy levizsgáztam, hogy felvettek. A kimaradt idő miatt már elfelejtettem hogy Gabival nem szabad együtt inni, úgyhogy a deci whisky és a deci kóla valahogy massziv volt a fél üveg után.. meg talán a két mojito sem kellett volna a végére, na mindegy.
Szóval kijukadtunk a dizsibe, ahol a volt munkatársak így elleptek engem, meg a koktél pultot.. röhögtünk, dumáltunk. Aztán visszatértem a pasikhoz, minek örömére kikötöttünk a dizsi tetején hogy cigizzünk egyet. Hát.. kissé összeborultam Petivel. A gond az, hogy anno még nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne ha.. meg ő is sztem, csak hát ugye a barátnőm miatt nem lehetett. És most, kellemesen illuminált állapotban valahogy összekavarodtunk. Nem mondom, hogy nem volt jó, mert nagyon is jó volt, sőt.. csak.. ismételten magamnak generálom a problémákat. -.-

Imádom Petit, tényleg, nagyon jól kijövünk egymással, meg nagyon kedves, de ott van a Holtomiglan Pasas, akitől kész vagyok teljesen. Tegnap nem voltak pillangók a gyomromban, mint anno és ettől még jó volt, csak ismét rossz az időzítés. Ha ez korábban történik, vagy nem is tudom.. ha nem így, ha nem lennének más tényezők.. hát biztos másabb lenne. Ismét bonyolódik minden, és ez kikészít. Ha nem lenne a Holtomiglan Pasas, valószínű nem érdekelne más rajta kívül..igaz, akkor is rágnám magam, de valahogy eltörpülne minden ezek mellett a dolgok mellett. És ma ki kell mennem bulizni, és innom kell valamit és kinn lesz ő is és nem tudom mit tegyek. Mit mondhatnék neki? Hogy adjon egy esélyt? Hogy dobjon fel mindent miattam? Hiszen nem fogja megtenni, ezt ő maga mondta. És akkor megint csak itt van az eb sírhantja.. gyáva, áruló.. nem áll ki magáért, viszont nem mond semmi konkrétat. Pont olyan mint Peti. Mert Peti sem mond semmit, pedig akartam hogy mondjon, hogy mit gondol erről az egészről.. de nem. Mindenki csak a mély hallgatásba burkolózik, ezt pedig utálom. Miért nem lehet a dolgokat kultúráltan megbeszélni? Ha más nem, legalább msn-en, ha már személyesen nem megy.. Nem értem. Megint van egy csomó dolog ami miatt rágódhatok. Helyettük is.. mert ők nem teszik. Milyen könnyű egyeseknek.. -.-