Büszkeségem egy darabja.. 2.0

"..Ha valakit teljesen meg akarnék semmisíteni, széttaposni, a legszörnyűbb büntetéssel akarnám sújtani, amelytől még a legszörnyűbb gyilkos is megremegne és összeroskadna…

Valami nincs rendben …
Valami nagyon nincs rendben.
Mit követett el az életben, hogy ezt érdemli? Hogy úgy bánnak vele, ahogy egy utcára vetett kutyával szoktak? Miért van az, hogy valaki állandóan Atlasszá válik? Hogy olyan dolgokat kell elviselnie, amik egyáltalán nem igazságosak.
Ez lenne a vége mindennek?
Megalázottan fekszik, véresen, meggyalázva teste lelke, szíve darabokra hullva, és egyszerűen nem akarja már kinyújtani a kezét a végtelenbe, hogy a darabok után tapogatózzon. Lenne értelme összeragasztani őket, amikor amúgy nem is létezne?
Háta felhorzsolódik a durva lökések hatására, nem meri kinyitni újból a szemét. Hihetetlen milyen érzés mikor az egész testben fájdalom pulzál, ekkor derül ki, hogy mennyire törékeny egy emberi test és mennyire érzékeny. Ha a teste egy idő után el is felejti ezt az órát, lelke sose fogja tudni megtenni. 
Próbálja visszatartani a könnycseppeket, de csak annyit ér el ezzel, hogy majd megfullad tőlük, hogy úgy marják torkát, mintha sósavból lennének. 
Nem adhatja meg azt az örömöt, hogy lássa kínlódni .. ám hiába, nem tud parancsolni saját testének, nem tudja azt mondani, hogy elég, ne reszkess…
Sikítana, mikor ismét belémarnak az ujjak, ám már nem teszi. Nincs értelem, nem segít ezzel magán. 
A nyakára fonódó ujjak tüzes vasként égetik finom bőrét, és megfordul a fejében, hogy szorítsa meg erősebben csak legyen már vége, az isten szeremére legyen már vége ennek az egésznek. Csak ne kelljen többet szenvednie…
Ez lenne a vége mindennek?
Ajkai remegnek, szemét marja a festék. Érzi és tudja, hogy egész testét szinte vér borítja…sajátja keveredik ezzel az őrültével.
Nem…ez nagyon nem jó…
Fááááj.
Nem akar felkelni innen, ha végeztek. Nem akar felkelni, aludni akar, csendben, magányosan, többé fel nem ébredni. Többé nem érezni ezt a kínt. Ezt a szégyent, ami jobban őrli, mint a sebhely a nyakán, combján és hátán.
El akarja rántani a fejét, mikor hajába túrnak azok az átkozott ujjak. Ne érjen hozzá…ne, ne és ne.
„Akkor is ilyen leszek, mikor az utolsó átkodat mondom ki az életedben, akkor is ilyen leszek, mikor az utolsót rúgom beléd, mikor büszkén felszeged a fejed, hogy szembe nézz a legnagyobb ellenségeddel…a halállal. Akkor is ilyen leszek. Ez a büdös ribanc fog téged egyszer porrá alázni.”
Lemásznak róla. Már nem akarja hallani ezt a hangot, hallgasson már el az istenért. Az ing rajta landol….a véres anyag. Zokog.
Érzi a másik parfümjét és émelygés fogja el. Soha többé nem akarja érezni ezt a parfümöt…ki akarja köpni, mintha csak lenyelte volna.
Magzatpózba zsugorodik. 
Ez lenne a vége mindennek …
Úgy sír, mint egy ötéves. Úgy, mint akiben végleg megszakadt valami. Fel kéne állnia, de nem megy. Nem képes rá.
Lerántja testéről az a nyavalyás inget, valahova messzire hajítja. 
Hosszú idő telik el, míg ott fekszik. Mintha halott volna, de mellkasának lassú tánca rámutat, hogy még él. De miért?
Lassan ringatja magát a kihűlt köveken, és még mindig nem meri kinyitni a szemeit. Nem mer szembenézni a valósággal.
Fájdalom…
A világ sosem lesz jobb és szebb.
Eltelik egy óra mire feltápászkodik, kisírt szemekkel, négykézláb mászik el a széttépett melltartóért és ingért, majd tovább az elhajított varázspálcáért. Azon se csodálkozna, ha a bűbáj nem sikerülne, de megvalósul, s fehér anyag összeforr. Lassan veszi fel, mintha minden egyes mozdulata óriási nagy erőfeszítésbe kerülne. Egy újabb bűbáj, s az arcára száradt vér eltűnik, a többit majd benn lemossa. Tovább kell mennie …. Tovább … de merre? Miért ne álljon meg? Ki miatt haladjon tovább? Mielőtt elérne a plázson kívülre, elhányja magát. 
Felrémlik neki egy-két kedves arc…
Tovább sétál. 
Nem szabad sírnia…
Zokog…
Ez lenne a vége mindennek?
Ez lenne a vége mindennek…" <----> Tya alkotása