music music...

zene és szöveg

Goodbye My Lover lyrics

Did I disappoint you or let you down?
Should I be feeling guilty or let the judges frown?
'Cause I saw the end before we'd begun,
Yes I saw you were blinded and I knew I had won.
So I took what's mine by eternal right.
Took your soul out into the night.
It may be over but it won't stop there,
I am here for you if you'd only care.
You touched my heart you touched my soul.
You changed my life and all my goals.
And love is blind and that I knew when,
My heart was blinded by you.
I've kissed your lips and held your hand.
Shared your dreams and shared your bed.
I know you well, I know your smell.
I've been addicted to you.

Chorus (2x)
Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me.

I am a dreamer and when I wake,
You can't break my spirit - it's my dreams you take.
And as you move on, remember me,
Remember us and all we used to be
I've seen you cry, I've seen you smile.
I've watched you sleeping for a while.
I'd be the father of your child.
I'd spend a lifetime with you.
I know your fears and you know mine.
We've had our doubts but now we're fine,
And I love you, I swear that's true.
I cannot live without you.

Chorus (2x)
Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me.

And I still hold your hand in mine.
In mine when I'm asleep.
And I will bear my soul in time,
When I'm kneeling at your feet.

Chorus (2x)
Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me.

I'm so hollow, baby, I'm so hollow.
I'm so, I'm so, I'm so hollow.

A kétségek között…

 

Nem szeret engem… ?

Gyűlöl… ?

Megvet!?

Mintha nem is léteznék…

Szívembe tettei, késként hatolnak, pont úgy, mintha nem is sejtené, nem is tudná, hogy ezzel a viselkedésével milyen fájdalmakat okoz. Meghal a lelkem szépen lassan, elvérzem, és ő nem tesz semmit! Csak áll ott és végignézi haláltusámat, ahogy az utolsó késszúrás után remegve kapok levegő után.. levegő után, mely nincs többé.

A vér lassan borít be mindent, teljesen ellepi testemet. Az erek, melyek eddig szállították, most szinte maguktól engedik ki eme éltető nedűt. De kit is érdekel az élet? Mi értelme van annak, hogy a földön vagyok, ha Ő nincs sehol sem? Mi értelme az egésznek, ha el kell viselnem ismét a fájdalmat, a nélküle való létezés egyetlen pillanatát is? Mert a halál ilyenkor annyira megnyugtató… a közelsége… az hogy ott van, mellettem. Érzem, ahogy csontos ujjaival rám mutat, hogy hív, szinte már húz magához. Én pedig nem teszek ellene semmit, egyszerűen csak egyre közelebb és közelebb sodródom hozzá, mintha a világ egy hatalmas víz lenne, akár maga az óceán.

Fekete leplére vágyom! Akarom, hogy az a rongydarab betakarjon és az örök némaságot hozza el számomra! Nem akarok tudni, nem akarok érezni, semmit sem akarok, hiszen nélküle semmi sem ugyanolyan.. semmi sem az, ami eddig volt. Hogyan is érthetné meg mit érzek? Hogyan mondhatnám el neki, hogy minden egyes porcikája az én mindenségem? Tudnia kellene, hogy mennyire fontos nekem! Tudnia, éreznie, hogy nélküle semmi vagyok, vagy ha esetleg egy fikarcnyit is számít az üres, semmitmondó életem, az rögtön tovaszáll, amint ő elfelejt és semmibe vesz. Érte élek! Boldoggá akarom tenni! Azt akarom, hogy szeressen.. hogy mellettem legyen, hogy én legyek az, aki a mindenséget jelenti a számára. Ha ez megtörténne, én lennék a legboldogabb ember a földön. Elkergetném a halált.. a lelkem újból szabad lenne és harcolnék! Igen harcolnék az életért, azért az egy csepp levegőért, hogy végre .. végre a tüdőmbe áramoljon. Hiszen miatta kellene itt maradnom.. miatta!

Ehelyett azonban kétségek között tart! Minden percben máshogy viszonyul én pedig a kétségbeesés szakadékának szélén imbolygok. Miért teszi ezt velem? Miért játszik? Miért nem mondja el, őszintén, komolyan, hogy mit is gondol?! Hiszen erre lenne szükségem, arra, hogy rám figyeljen kicsit, hogy kimondja végre mit érez, hogy mit gondol! Hiszen ember vagyok! Nem élhetek kétségek között! Nem élhetek így! Nem élhetek rettegve attól, hogy egyszer csak fogja magát és egy szó nélkül, vagy előzmények nélkül kilép az életemből. Nem teheti ezt meg velem…! Ő nem! Más már megtette! Ő pedig nem lehet ugyanolyan! Hiszen különleges.. nem olyan, mint az átlag, legalább is számomra. Nem akarok csalódni! Nem akarom ezt! Nem akarom!!!!!!!!!!!

 

Kolis élet, romantika... ez meg az.. avagy a hiánypótlás..

Hát kedves olvasó közönségem, ismételten eljutottam odáig, hogy bővítsem a blogomat. Tudom, tudom, nem lenne rá szükség, de mégis megteszem... hiszen ezer meg egy éve nem írtam már ide. Ma ahogy, hónapok óta először benéztem, meglepődve láttam, hogy az olvasóközönségem plusz egy emberrel gazdagodott, ami nem rossz, nem rossz... sőt! :)
Nos, tudom, most mindenki azt várja, hogy valami hihetetlenül jó sok dolgot leírjak, de sajnos ki kell ábrándítanom titeket. Egyszerűen nem történik semmi. És ez még a normális kifejezése annak, ami mostanában van. Hiszen úgy is fogalmazhatnék, hogy lapos.. ez az életem. Nem is értem, hogy anyámék miért problémáznak, mikor nem tudok nekik mit mondani a telefonba. Minden nap beszélünk, és egyszerűen nem hiszik el, hogy semmi nem történik. Jó, mondjuk megértem őket, hiszen keveset látnak.. Hétközben koli, hétvégén Peti... szóval tényleg alig vagyok otthon.

Igen, jól olvassátok, Peti! Hajj.. most belekezdhetnék abba, hogy mennyire szerelmes vagyok, de nem fogom leírni, hiszen az ember nem ír le mindent! Én sem teszem. Jobb érezni, mint írogatni mindenfelé, bár tény, hogy vannak percek, mikor a világot is átölelném. :)
Minden a legnagyobb rendben van, örömmel jelentem, immár három hónaposak leszünk, holnap. Persze nem fogom megemlíteni neki, hiszen az eddigi próbálkozásaim ilyen téren mind kudarcba fulladtak. Ő nem tartja ezt fontosnak, én igen... ebben nem egyezünk... hát ez van. Nem akarom erőltetni, nem akarok emiatt ügyet csinálni bizonyos dolgokból, hiszen csak felesleges stressz az egész. Pláne ha tényleg olyan jó minden. :)
Minden hétvégét együtt töltünk, együtt vagyunk egész hétvégén, lassan már náluk lakok. Az anyukájával tök jól kijövök - aminek örülök - valamint valamikor nálunk is leledzünk. Muszáj kiélvezni minden pillanatot, hiszen nem találkozunk csak a hétvégéken. Végre eljutottam arra a szintre, hogy egyáltalán nem stresszelek, hiszen jó vele. *.*
Nem is értem, hogy az elején miért kellett, hiszen el is ronthattam volna az állandó aggódással. Mindenesetre most egyáltalán semmi gond nincs. Sokat dumcsizunk, én néha hisztizek, amit szerintem tök jól tolerál, és én is próbálok toleráns lenni vele. Hiszen vannak heppjei, bár kinek nincsenek. Néha, mikor éppen nagyon szar perceim vannak, akkor elgondolkodom azon, hogy vajon eléggé jól tolerálom e a dolgokat, hogy meghagyom e a szabadságát annyira amennyire kell. Igazából rájöttem, hogy ennél jobb már nem is lehetnék. Hiszen a női hisztit nem viszem túlzásba, max akkor akadok ki, ha valami számomra evidens lenne, ő azonban teljesen az ellenkezőjét teszi. Még jó, hogy nem vagyunk egyformák. Bár ő aranyosan megfogalmazta az egészet. Ő nem fog veszekedni, egyébként sem az a típus... szóval megvárja míg elmondom amit akarok, majd megjegyzi, hogy "persze, igen, igazad van.. ne haragudj!" -.- Hát igen... Ő ilyen. :)

A kedvesem mellett sulizok ezerrel, meg dolgozom, mikor van mit. Most épp nem melózom, és valszeg nem is fogok még egy hónapig. Lassan zh időszak és tanulni is kellene valamit, mert könnyen előfordulhat, hogy nem fog a dolog úgy működni ahogy kellene. Szóval stresszelek ezerrel, mert lassan minden a nyakamba szakad és ez nem éppen kellemes. Igazság szerint most gondolkodom azon, hogy mi van, ha előrehozott zh-kkal próbálozom. Vagy legalább is a külkerrel. Hiszen ha megcsinálnám, akkor már decemberben egy tárgy kiesne. Vagyis januárban. Na értitek! :) Ezen kívül a következő félévem vidám lesz és rövid. Most néztem a program tervezetet és február 8ig lábógatás, márciusban egy hét szünet, majd utána zh hét ami engem nem nagyon érint, mert az őszi sem érintett... szóval ez igy király.

A koli jó, lassan de biztosan szereztem egy igazán jó barátot, akit imádok, és minden vágyam, hogy végre egy szobába kerüljek vele. Imádom a csajt, mert belevaló, szókimondó és mert annyira szép a vörös göndör haja! *.* Alex ha esetleg olvasod.. hát igen.. rólad van szó! Ahhoz képest, hogy az elején nem nagyon beszélgettünk, meg semmi, már most olyan jóban vagyunk, hogy hétvégén is dumcsizunk msn-en ha máshol nem. Megismertem a haverjait, és imádom a srácokat. Nagyon jófejek, és cukkermukkerek, szóval simán kijövök velük. :)
És Alexnek üzenem - bár sztem nem fogja olvasni, de ha mégis - Éljen a Cserszegi Fűszeres, aminek csak te tudod megmondani milyen az íze.. !! XD

Na ennyi voltam!

Bye :)

Hogyan szüreteljünk hatékonyan.. avagy kezdő Vénuszlakó kislány nagy napja a szőlőtőkék között.

Hát igen, kedves olvasó, jól látod. A cím igaz, a cím valódi.. túl vagyok életem első szüretelésén. Ki gondolta volna, hogy egyszer eljutok idáig, hogy egyáltalán valahogy eljutok egy olyan helyre, egy olyan lehetőség közelébe, hogy ténylegesen szőlőt kell szednem.
A történet nem olyan régen kezdődött, bár talán az egyszer volt, hol nem volt nem lenne éppen korrekt nyitánya ennek. Mégis.. elkezdem az elején..
1 héttel ezelőtt.. na jó, nincs teljesen egy hete sikeresen megbetegedtem. A dolog az úgy zajlott, hogy egyik pillanatról a másikra történt, mindenféle előjel nélkül. Egyik nap még minden oké volt, másik nap pedig már nem bírtam kimászni az ágyból. Hála az orvosok és az egészségügy hatékonyságának és annak, hogy Szabi kölcsönzött nekem pénzt, haza tudtam menni. Hát igen.. (itt azért megjegyezném, hogy konkrétan, míg a halálomon voltam és elmentem a koli orvoshoz egyáltalán nem fogadtak. Rám néztek, megkérdezték mi a bajom, majd közölték, hogy ők nem látnak el. Menjek el a bivalybasznádon rendelő ügyeletes orvoshoz, vagy körzetihez. Hát tök viccesek.. na mindegy. Így hát, elindultam este 10kor és hazautaztam Szabi társaságában kövesdre. Igazán jó volt, tényleg.. csak kicsit akartam meghalni a vonaton.. de hát mit is tehet az ember lánya, mikor már minden baja van, tele van ideggel és egyébként is.. nem sokkal korábban le kellett szerelnie a féltékenykedő édesapját stb..
Jah igen.. apám féltékeny a kedves páromra. Tök cuki és hízelgő .. de hát most valahogy ezzel a helyzettel nem tudok mit tenni. Pedig próbálok egy egészséges határvonalat húzni kettejük között, ez azonban nem éppen lehetséges. Mindegy.. majd idővel. :)

Természetesen betegségem hallatára az egész családom felmorrant. Már mindenki úgy gondolta a halálomon vagyok, és hogy tuti hogy valami h1n1 vírus.. és most úristen mi lesz. A kedvesem annak hallatára, hogy én most megyek haza egyből írta az sms-t hogy kijöjjön e értem. Hát nem teketóriáztam. Vagyis egy kicsit.. csak addig míg apámat leépítettem, hogy nyugodtan otthon maradhat, én pedig majd Petivel hazamegyek. Hát nem mondott rá semmit, gondolom a büszkeségét kicsit bántottam, de ez van… ezt kell szeretni.
Hazamentünk, a kedvesem negyed egykor még szépen felbaszta az agyam.. hát ennyit a nagy örömről, hogy láthatom. -.-
Kicsit bele ültette a bogarat a fülembe, úgyhogy most ismételten a kétségeimmel küszködök. Vagyis próbálok nem rájuk figyelni és élvezni ezt az egészet görcsölés nélkül. Meg ha őszinte akarok lenni, jót tett, hogy Zsófival beszéltem tegnap, és hogy nyugtatgatott egy kicsit. Mondta, hogy a kedves eléggé könnyen szerelembe esik, és hogy már bemutatott az anyjának, szóval tuti hogy valami van.. hát remélem hogy igaza van.. és nem csak a barátnőmet keresi bennem. Őszintén, nem vagyok abban biztos, hogy ő már teljességgel túl van ezen a dolgon. Nem akarok pofára esni, nem akarok szenvedni megint, de ez nem az a dolog amit meg tudnék vele beszélni. Kicsit kellemetlen lenne egy ilyen kérdés.. és őszintén.. egyáltalán nem akarom feltenni. Talán félek a választól.. bár reményeim szerint az lenne a válasz hogy hülye vagyok. Jó lenne ha így lenne.. na mindegy.

Szóval hazamentem, pihengettem.. vagyis akartam. A hétvégém ugyanis dög betegen sem arról szólt, hogy én most halálra pihenem magam. Hát igen, ilyen ez, mikor az embernek vannak barátai. Végre sikerült felhozni a számítógépemet pestre, a kedvesem gyorsan összeszerelte és megígérte, hogy majd pénteken tökélyre fejleszti. Mondom király. :)
Úgyhogy most van egy gépem, ami porfogó és dísz a szobában, valamint jön a drágám pénteken, amit már alig várok. Ezután a kellemes szombati pesti út után természetesen a dolog úgy nézett ki, hogy pihenni nem fogunk.. Hát reggel 8kor már jött értem Peti, hogy megyünk szüretelni és hogy indulás van. Tök jó volt a szüretelés. Ott volt barátnőm a párjával Gabival és én tök jól éreztem magam. Először kicsit féltem a dologtól, hiszen még sosem szüreteltem.. de konkrétan nagyon tetszett. Marcsival olyan szinten hatékonyak voltunk, hogy mondták hogy jövőre is jönnünk kell. Hát ilyen 10 perc alatt megtöltöttünk két zsákot szőlővel .. szóval. Kicsit lebarnultam.. ami pont jól jött a hófehér bőrömnek. :) Ezek után, volt kaja, meg pia, meg minden és természetesen szerelembe is estem. Peti unokaöccse a jelöltem. 5 éves, szőke, kék szemű.. egy mini Darren.. és gyönyörű. Végig udvarolt Marcsinak és nekem.. és hazafelé mikor mentünk, fogta a kezem nagy vigyorral.. pont úgy, ahogy a pasik szokták a barátnőik kezét. majd kedvesen beszólt, hogy csak azért fogja a kezem, mert olyan hideg.. de nem baj, mert az övé meleg, majd felmelegíti..
Konkrétan ennél a mondatnál azt hittem megzabálom. :) Annyira szép gyerek.. szóval ha egyszer lesz gyerekem, tuti ilyet akarok. Kis hiperaktív.. imádnivaló.. jajj… * elalél *

És most akkor mondanék pár szót a koliról is meg a suliról. Hát eléggé.. érdekes.. vagyis ami érdekes a számomra, az az angol. Teljességgel gyűlölöm.. a tanárt pláne. Egy .. egy.. * csúnya szavak melyek nem tűrnek nyomdafestéket * Konkrétan inkább mennék egy másik csoportba, mint hogy nála legyek órán. Komolyan.. egyszerűen nem szeretem az ilyen embereket.. egy borzalom.. Na mindegy.
Ezen kívül kezdünk igy bandailag összeállni.. páran már egymásra találtunk, ami nem is baj, mert ez már kellett. Sok lány és a Bálint egyedül mint fiú.. XD Szegénykét azért sajnálom. Most kapott helyet a koliban, és konkrétan felrakták a 4-re, ahol egyedül van egy szobában, és ahol rajta kívül nincs más fiú. XD lehet annyira nem is szar neki..?

Na de most be is fejezem.. mert már leszakad a kezem.. jó olvasást.. :)

Szabad pillanat..

Ismét néhány szabad pillanat.. ismét új blog bejegyzés.
Először is bocsi, hogy eddig nem írtam, de sajnos ismét eljutottam arra a pontra, hogy a nap 24 óráját kevésnek érzem néha. Meg tegyük hozzá, hogy internetem sincs a koliban, szóval már alapból nehezebb a helyzetem.

Na de, van egy csomó minden, amiről mesélhetnék. :) El is kezdem rögtön az elején.
Két héttel ezelőtt sikeresen felköltöztem Budapestre. Hatalmas, fenomenális újongással vártam a percet, a napot, mikor végre már ott lehetek. Nos, ez hamar megtörtént. Marcsival mentünk fel, persze nem bonyodalom mentesen. Lassan kezdek rájönni arra, hogy a Mária név kötelez, ergo valami biztos történni fog, ha ő is velem van. :D Bocsi Marcsi, de.. te is tudod nagyon jól.. hogy .. XD
Na az első gikszer azzal kezdődött, hogy a kedves páromtól nem nagyon tudtam úgy elbúcsúzni, ahogy szerettem volna, de talán még az volt a szerencse, hogy indulás előtt nem sokkal beszaladtam hozzá.. Ezután, némi nemű késéssel befutottak Marcsiék, majd indultunk is át Füzesabonyba.. mert hogy a vonat onnan indul. Tök jó, minden.. azt leszámítva, hogy a jegykiadó automata nem működött. Ebből adódóan viszont, tököltünk egy órát a kallerrel, mert írnia kellett valami papírt.. és rohangálhattunk azzal Pesten.
Ezután, mikor már megérkeztünk, elindultunk Orsihoz – Ő a Marcsi barátnője, akinél kaptam szállást – metróval. Ott még nem is volt semmi gond, a baj azonban azzal kezdődött, hogy nekem az Örsön elszakadt a táskám.. Marcsi rájött, hogy otthon hagyta a céges beléptető kártyáját.. úgyhogy lassan de biztosan eljutottunk a szerencsétlenség tetőfokára.
Persze ezt a némi kis problémát leszámítva hamar megérkeztünk, ettünk, olvastunk, aludtunk, majd léptünk le.

Másnap én már hamar összepakoltam a cuccaimat, mert ugye a barátnőm elment reggel dolgozni, én pedig az Orsit abszolút nem ismerem, tehát nem akartam visszaélni a helyzettel és a vendégszeretetével. Gyorsan elkészültem, majd a kajámat a hűtőben hagyva elindultam. Hamar eljutottam az Örsig, majd mikor kiértem, Niki már csörgött is. Lefixáltunk mindent, hogy találkozunk az Astórián, és hogy végre nem lesz egyedül. Mondom király. Megvártam a villamos megállóban, elmentünk reggelizni, kávézni, majd a lakásba. Kaptam kulcsot és megállapítottam az ott eltöltött egy hét alatt, hogy mi a Nikivel tökre ugyanolyanok vagyunk. Mind a ketten szarunk bele a dolgokba, ha arról van szó. Nem erőltetjük meg magunkat.. és végül is.. minek izguljak feleslegesen valami hülyeség miatt? Tökre összekovácsolódtunk és rájöttem, hogy imádom a csajt.. És ha őszinte akarok lenni.. soha nem láttam még ilyen óriási csillogó szemeket a rántott sajtom előtt és evés közben.. :D Tény, hogy büszke vagyok magamra és arra, hogy megkaptam az áhított mondatot.. „Jót főztél asszony, maradhatsz!” – by Arsten!

A kellemesnek mondható hét után, és a felejthetetlen Morrisons-ban tartott este után én szépen összeszedtem a cuccaim nagy részét, majd miután Niki közölte, hogy ő most hazamegy.. hát konkrétan én is hazamentem. Itthon egészen jó volt, még mindenki kedves volt hozzám.. és nem is kellett sietnem vissza. Hiszen a beköltözés hétfőn volt esedékes, én pedig úgy gondoltam szombaton visszamegyek pestre, mert a párom jön haza a Szinről és akkor jön pest felé. Természetesen lebeszélt arról, hogy visszamenjek, mondta menjek vasárnap, rábólintottam.. úgyhogy.. tudtunk találkozni.
Itt azért zárójelben meg kell jegyeznem, hogy az én kedves párom elment a Szinre. Nos, amin csodálkoztam, az az volt, hogy ő közölte, hogy míg ő ott lesz, nem lesz nála telefon, mi nem fogunk beszélni.. ő nem lesz elérhető. Hát én beletörődtem, természetesen, hiszen mit mondhatnék erre? Én sem szívesen rohangálnék egy fesztiválon telefonnal. Na mindegy. Szóval mindezek ellenére az én édesem minden egyes nap rámcsörgött, dobott sms-t, ami kissé furcsa volt, de .. igazán nagy örömöt jelentett az apró kis lelki világomnak. :)

Ezek után ugye, maradtam itthon vasárnapig, majd a kedves párom vitt vissza Pestre kocsival engem, Marcsit és Gabit. Jól felcuccoltunk, majd GPS segítségével röpke fél óra alatt eljutottunk Bivalybasznádra – ahol ugye Niki lakik. Hát, konkrétan a lakótárs – Anna – már aludt, mire mi felértünk. Tény, hogy későn érkeztünk meg.. úgyhogy.. nem is teketóriáztunk sokat, lefeküdtünk aludni.. Peti ugyanis fél 5kor kelt, hogy hazavigye Gabit 7re.. mert Gabi dolgozott aznap. Persze én, mint rendes és jófej barátnő hűségesen felkeltem 4kor és főztem kávét.. egy bivalyerős kávét a páromnak.. majd bebújtam még mellé egy fél órára a takaró alá. Tök jó volt egy kicsit gondoskodni róla .. amúgy én rájöttem arra, hogy kényszeresen anyáskodom az embereken. Nikiéknél is főztem.. miegymás.. és ez tök jó.. *.* Tök szívesen főznék kaját, kávét akármit.. valakinek.. *.*
Na de, kicsit eltértem a témától. Szóval miután Peti hazament én pedig magamhoz tértem, megvártam Nikit.. elindultam a koliba vele együtt beiratkozni. Ugye kellett, hogy ketten menjünk, mert nekem eközben még ideiglenes diákot kellett intéznem. Szóval senki nem tud egyszerre két helyen lenni. Nagy nehezen megtaláltuk a kolit, én maradtam beiratkozni, addig Niki beállt a sorba hogy majd elintézi addig..
Megkaptam a szobámat.. tök jó.. nagyon jól néz ki.. eléggé luxuskoli. :) Ezután még elintéztem gyorsban, rengeteg rohangálás árán a diákomat.. majd maradtam a koliban.

Niki hazament, én pedig ott maradtam. Aznap megismertem Stefi néni kis kocsmáját, a HÖK-ösöket, meg még néhány embert. A héten, elég sokat lógtam Szabival, egyszer kiborultam, mert Marcsinak búcsúbulija volt a cégénél, és valahogy elfelejtette ideadni a cuccaimat. Hozzáteszem másnap este fél 11re sikerült mindent összeszedni.. szóval masszív volt. Lemaradtam a gólyaavatóról, de hát ez van.. nem találkoztam a szobatársammal sem, egyszer se, pedig beköltözött.. szóval vicces. :)
Na mindegy. Ezen kívül más nem is történt. Hazajöttem csütörtökön, mert minek maradjak Pesten.. Természetesen nem nagyon örültek ennek itthon.. mondván csak a pénzt költöm. -.- Tök jó! Ennek örömére a jövő héten nem fogok hazajönni.. mert ha nem hiányzom akkor én nem fogom magam megerőltetni, az tuti.
Hétfőn megyek majd állásinterjúra, úgyhogy tök nagy örömmel újságoltam a páromnak.. :)
Tegnap tartottunk egy összeröffenést.. egész jó volt, egy – két dolgot leszámítva.. mindenesetre, az hogy Petivel aludhattam, mindenért kárpótolt. Olyan jó volt hozzábújni, vele aludni, vele kelni, hajj…

Kezdi elvenni az eszemet és ez tök jó. :) Tudom, hogy sokan nem gondolják úgy ezt a dolgot mint én.. tudom, hogy sokaknak egy nagy kérdőjel az egész, hogy miért is, meg hogy biztos-e hogy ez az egész dolog komoly a részéről.. Hát..
Kifejtettem már egy héttel ezelőtt.. csak nem hívna telefonon, nem figyelne rám, nem mondana a barátnőjének.. meg nem nyomult volna hónapokig, ha ez a dolog nem érdekelné. Hiszen egy érdektelen dolog miatt az ember nem nyomul.. Nem?! :)
Mindenesetre, nem érdekel, hogy csak szórakozik-e.. csak az érdekel, hogy jó vele, hogy kedves, hogy figyelmes.. hogy boldog vagyok.. mindenféle egyéb gondot leszámítva. Hiszen Őt én választottam.. nem úgy, a családomat.. de az már egy másik történet..

Pszichoteszt

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét

Most az a kérdés, hogy a kezének melyik részét? o.O Ha esetleg a helyszín a kérdés, akkor a lakóhelyemen, ma, egy pizzázóban ücsörögve, a kávém mellett.. 

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?

Igen! Vagy menekülnék, vagy nem is tudom, de a túlélésre törekednék mindenképpen :)

3. Bealszol a tévé előtt?

Nem

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?

Igen

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?

Mit? Olyan van? :o

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?

Hosszú lenne elmesélni.. a lényeg, én beszéltem A-ról, Ő beszélt B-ről.. és nem jutottunk egyről a kettőre

7. Gyorsan gépelsz?

Igen! Tanultam gépírást :)

8. Félsz a sötétben?

Igen

9. Most van valaki, aki tetszik?

Persze! A párom! *.*

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?

Hmm.. azt hiszem azért, mert volt valami másik nő.. ? o.O

Már nem nagyon emlékszem..

11. Szerencse számod?

10 és 27

12. Nyertél már lottón?

Nem, de szeretnék :)

13. Most iszol valamit?

Nem

14. Okosnak tartod magad?

Őőő.. bizonyos témákban persze :)

15. Ettél valaha bogarat?

Pfúúúúúúúújjjjjjjjjjjjjjjjjj! :s

16. Most van valaki, aki hiányzik?

Igen.. de este látom :)

17. Mit kérsz karácsonyra?

A karakterem által reklámozott – Liliás - Prada Parfümöt, amibe épp tegnap szerettem bele!

18. Ismered a muffinembert?

A mit? O.O

19. Beszélsz álmodban?

Nem tudok róla

20. Emlékszel az első csókodra?

Persze! Tök romantikus volt! Hideg, hó, éjfél, templomtorony, telihold.. mint egy mesében :D

21. Reptettél valaha sárkányt?

Nem

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?

Nem tudok úszni, úgyhogy a strandon is csak a derékig érő – na jó, inkább a vállig érő vízbe merek csak bemenni..

23. Sikeresnek tartod magad?

Keményen megdolgozom érte, és végre, évek óta először – lekopogom – igazán óriási sikerszériám van. Suli, munka, párkapcsolat.. minden amit szerettem volna.. :)

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?

150?

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?

IGEN!!! IGEN!!! Egy fekete Fríz lovat, aminek az Ében lett volna a neve *.*

26. Mik a terveid holnapra?

Takarítás, kaja, haverok, iszogatás, együttérzés a párommal – mivel Ő dolgozni fog.. – majd miután hazaért megnézzük együtt a Jégkorszak 3-at és alvás.. khm.. :D

27. Mit csináltál múlt hétvégén?

Őőő.. hazajöttem a családomhoz, beszélgetős összeülős bulit tartottam, és vasárnap visszamentem Pestre

28. Most hiányzik a suli?

Hát.. konkrétan nem a suli hiányzik, hanem az, hogy végre meglegyen a saját kis baráti társaságom. Még nem sok emberrel ismerkedtem össze, úgyhogy ideje lenne ezen változtatni :)

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?

Ma

30. Szeretsz szingli lenni?

Szerettem! Most jó, hogy van valaki, elvette az eszem :D , de az sem volt rossz, mikor Ő nem volt.  Jó, tény, hogy hiányoznak bizonyos dolgok.. pl érintések.. de ettől függetlenül független vagy, a saját életedet irányítod.. stb..stb..

31. Szereted a szobádat?

Igen

32. Ki a hősöd?

Hős? Őőő.. nem tom..

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?

Írok egy normális bejegyzést is! :D

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?

Húúú.. egyet nem tudnék kiemelni. De szívesen lennék 24 óráig a párommal, vagy a barátaim bármelyikével.. :)

36. Mi a kedvenc ételed?

Hmm.. mikor mi :)

37. Ettél valaha kutyakaját?

o.O Nem!

38. Őszinte ember vagy?

IGEN!

39. Szereted a ham&eggs-et?

Kajaaa *.*

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?

Ide csak hármat lehet felsorolni? O.O

- mobil

- pénztárca

- papírzsepi

- intim törlőkendő ( ha idegen helyen vagyunk akkor mindenképpen! )

- parfüm

- néhány sminkcucc

- egy könyv

- kulcs

- fésű

- toll

- papír

- bérlet, diák.. miegymás..

- cigi

- rágó..

És ez mind egy táskában XD

41. Van sebhelyed?

Igen

42. Szereted az akciót, a pörgést?

A pörgést igen! Pestet is ezért szeretem! Imádom a BKV-t :)

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?

Én már nagy vagyok :$

De amúgy Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző leszek :)

44. Mi a legnagyobb titkod?

Na, majd pont ide.. :D

45. Milyen gyakran telefonálsz?

Mostanában sűrűbben mint kellene.. -.-

46. Hiszel a szerelemben?

Igen!

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?

Persze.. rengeteg ruhát, egy zsák húszezrest.. egy számítógép vezérlésű szekrényt.. vagy szobát.. ékszereket… stb..stb..

Persze ezeken kívül mindenem megvan. Család, barátok, párkapcsolat.. nem kell más.. :)

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy lányban?

Egy lányban? Én a fiúkat szeretem! -.-

De ha megfigyelek egy nőt.. akkor először az öltözékét, a sminkjét, a haját.. és azt, hogy hogy beszél. Nem jó, ha pereg a vetőmag..

49. Mikor sírtál utoljára?

Egy hete.. Két hete..?

50. Kit öleltél meg utoljára?

A barátnőmet

51. Jól kijössz a családoddal?

Nem

52. Hol van a mobilod?

A táskámban

53. Mit ettél utoljára?

Szendvicset és paradicsomot

54. Mi a kedvenc színed?

Mostanában a zöld, a kék és a lila

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?

G. I. Joe

56. Most milyen dalt hallgatsz?

Oroszlán Szonja - Tépj szét

57. Most mire vágysz? Ebben a pillanatban?

Egy cigire! XD

58. Melyik a kedvenc kocsid?

Hmm.. nincs kedvenc.. bár a Toyota Celica igazán szép :)

59. Most nézel valamit a tévében?

Nem.. bár megy a hírek mögöttem..

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?

Őőő.. Petivel.. :) 

Büszkeségem egy darabja.. 2.0

"..Ha valakit teljesen meg akarnék semmisíteni, széttaposni, a legszörnyűbb büntetéssel akarnám sújtani, amelytől még a legszörnyűbb gyilkos is megremegne és összeroskadna…

Valami nincs rendben …
Valami nagyon nincs rendben.
Mit követett el az életben, hogy ezt érdemli? Hogy úgy bánnak vele, ahogy egy utcára vetett kutyával szoktak? Miért van az, hogy valaki állandóan Atlasszá válik? Hogy olyan dolgokat kell elviselnie, amik egyáltalán nem igazságosak.
Ez lenne a vége mindennek?
Megalázottan fekszik, véresen, meggyalázva teste lelke, szíve darabokra hullva, és egyszerűen nem akarja már kinyújtani a kezét a végtelenbe, hogy a darabok után tapogatózzon. Lenne értelme összeragasztani őket, amikor amúgy nem is létezne?
Háta felhorzsolódik a durva lökések hatására, nem meri kinyitni újból a szemét. Hihetetlen milyen érzés mikor az egész testben fájdalom pulzál, ekkor derül ki, hogy mennyire törékeny egy emberi test és mennyire érzékeny. Ha a teste egy idő után el is felejti ezt az órát, lelke sose fogja tudni megtenni. 
Próbálja visszatartani a könnycseppeket, de csak annyit ér el ezzel, hogy majd megfullad tőlük, hogy úgy marják torkát, mintha sósavból lennének. 
Nem adhatja meg azt az örömöt, hogy lássa kínlódni .. ám hiába, nem tud parancsolni saját testének, nem tudja azt mondani, hogy elég, ne reszkess…
Sikítana, mikor ismét belémarnak az ujjak, ám már nem teszi. Nincs értelem, nem segít ezzel magán. 
A nyakára fonódó ujjak tüzes vasként égetik finom bőrét, és megfordul a fejében, hogy szorítsa meg erősebben csak legyen már vége, az isten szeremére legyen már vége ennek az egésznek. Csak ne kelljen többet szenvednie…
Ez lenne a vége mindennek?
Ajkai remegnek, szemét marja a festék. Érzi és tudja, hogy egész testét szinte vér borítja…sajátja keveredik ezzel az őrültével.
Nem…ez nagyon nem jó…
Fááááj.
Nem akar felkelni innen, ha végeztek. Nem akar felkelni, aludni akar, csendben, magányosan, többé fel nem ébredni. Többé nem érezni ezt a kínt. Ezt a szégyent, ami jobban őrli, mint a sebhely a nyakán, combján és hátán.
El akarja rántani a fejét, mikor hajába túrnak azok az átkozott ujjak. Ne érjen hozzá…ne, ne és ne.
„Akkor is ilyen leszek, mikor az utolsó átkodat mondom ki az életedben, akkor is ilyen leszek, mikor az utolsót rúgom beléd, mikor büszkén felszeged a fejed, hogy szembe nézz a legnagyobb ellenségeddel…a halállal. Akkor is ilyen leszek. Ez a büdös ribanc fog téged egyszer porrá alázni.”
Lemásznak róla. Már nem akarja hallani ezt a hangot, hallgasson már el az istenért. Az ing rajta landol….a véres anyag. Zokog.
Érzi a másik parfümjét és émelygés fogja el. Soha többé nem akarja érezni ezt a parfümöt…ki akarja köpni, mintha csak lenyelte volna.
Magzatpózba zsugorodik. 
Ez lenne a vége mindennek …
Úgy sír, mint egy ötéves. Úgy, mint akiben végleg megszakadt valami. Fel kéne állnia, de nem megy. Nem képes rá.
Lerántja testéről az a nyavalyás inget, valahova messzire hajítja. 
Hosszú idő telik el, míg ott fekszik. Mintha halott volna, de mellkasának lassú tánca rámutat, hogy még él. De miért?
Lassan ringatja magát a kihűlt köveken, és még mindig nem meri kinyitni a szemeit. Nem mer szembenézni a valósággal.
Fájdalom…
A világ sosem lesz jobb és szebb.
Eltelik egy óra mire feltápászkodik, kisírt szemekkel, négykézláb mászik el a széttépett melltartóért és ingért, majd tovább az elhajított varázspálcáért. Azon se csodálkozna, ha a bűbáj nem sikerülne, de megvalósul, s fehér anyag összeforr. Lassan veszi fel, mintha minden egyes mozdulata óriási nagy erőfeszítésbe kerülne. Egy újabb bűbáj, s az arcára száradt vér eltűnik, a többit majd benn lemossa. Tovább kell mennie …. Tovább … de merre? Miért ne álljon meg? Ki miatt haladjon tovább? Mielőtt elérne a plázson kívülre, elhányja magát. 
Felrémlik neki egy-két kedves arc…
Tovább sétál. 
Nem szabad sírnia…
Zokog…
Ez lenne a vége mindennek?
Ez lenne a vége mindennek…" <----> Tya alkotása

Büszkeségem egy darabja..

Nos.. Úgy gondoltam megosztok néhány igazán gyönyörű dolgot veletek, kedves közönség.  Titok, nem titok, el kell árulnom, hogy jó pár szerepjátékos oldalon fenn vagyok és vannak olyan emberek, akik olyan érzéseket váltanak ki belőlem egyetlen hsz-ükkel.. hogy hűű. És szeretném ha tudnák, mennyire büszke vagyok rájuk.. :) 

"..Feléled bennem a védelmező ösztön, ahogy döbbentem figyelem a lesújtó kezet, s hallom a fülnek szinte hallhatatlan reccsenést. Elkerekednek a szemeim, s a sötét, hosszú pillák megrebbennek egy pillanatra, miközben figyelem, miként váj magának utat a hóka bőrön a rubintosan vöröslő vér. Megragadom az ingem, mely betűretlenül, ziláltan, s gyűrötten hull alá, majd meggyűrve az elvékonyodott anyagot, rántom meg. Az anyag szakad, egy hosszabb csíkot tépek le, hogy aztán megfoghassam a kezét, s a sebes részt bepólyálhassam az anyaggal, ezzel megvédve a sebet.
- Engedd meg.. – Nézek rá kérlelőn, miközben körültekerem a kezén az anyagot, s kötöm össze a két végét. Nem hagyhatom, hogy akár csak egy csepp vére is odavesszen, főleg nem miattam! Nem, nem engedhetem meg ezt, nem tudok ezen az apró sérülésen sem csak úgy túllépni, hiszen a világ legdrágább kincsét jelenti Ő a számomra, s ha tehetném, mindig vigyáznék rá, s óvnám, akár a széltől is, feltétlen szeretettel s odaadással, mint ahogy most is. Lehet, hogy csak egy apróság az egész, ahogyan bekötöm a kezét, ráadásul az ingem egy kiszakított darabjával, de mégis.. minden benne van, aminek benne kell lennie. A mozdulatban, a finom, vigyázó érintésekben, a tekintetben, melyet most ráemelek.. Az életem is odaadnám a boldogságodért. 

- Bármit.. bármit megteszek érted. – Reszketeg válaszom határozott pillantással, s elvetemültséggel párosul, mely egyszerre lehet bizsergető s rémisztő. Az őrületbe taszít, ahogyan magához ránt, s közelebb húz. Megakarlak csókolni. Megízlelni újra és újra ajkaid, melyekkel ostorként csapsz le rám, ám legyen bármilyen mély is a seb, sosem tudnálak megvetni. Lábujjhegyen egyensúlyozok, mintha csak a szakadék szélén táncolnék, az valóság és az őrület határán. Összezavarodtam, nem értem, miféle csapdáról beszél, milyen segítségről, de nem is érdekel. Csak Ő, Ő és Ő, semmi más nem fontos. Összerándulok, ahogyan gonosz nevetés harsan, s lehunyom egy pillanatra a szemem, nem hagyva, hogy a könnyek előtörjenek belőlem, hogy végigfussanak az arcomon, még inkább nyilvánvalóbbá téve a gyengeségem, s a szánni való valóm. Hozzásimulok, ám kezeim szigorúan magam mellé szegezem, hiszen nem.. nem érinthetem meg, nem szabad. Csak egy halvány, keserű mosoly fut át az ajkaimon, a kérdését meghallva, de amint szólásra nyílnak a telt ajkak, már ott sincs az imént felfedezett apróság. 
- Mit számít az, hogy élek vagy halok e? A félelemnél csak a magány a rosszabb, mely körülölel a nap minden percében. S ha életem utolsó tette téged boldoggá tenne, örömmel teljesíteném azt. Öngyilkosság. Így hívják, pedig e tettnek semmi köze a gyilkossághoz: nincs vérszomj, nincs szenvedély, csak a halál van, a remény halála. – Még mindig nem tettem le arról, hogy az életem eldobjam magamtól. Belefáradtam az élő létbe, a hosszúra nyúlt, semmitmondó napokba, az emberekbe, a magányba, hogy egyedül csak egyedül.. Miért titkolnám, mi a célom? Miért hazudnék a szemébe, amikor olyan mennyiség lapul a zsebemben, ami majd percekkel később, ha karmaiból szabadultam, átsegítenek a túloldalra? Nem kértem, hogy megmentsem, hogy kihúzzon, s most sem kérem azt, hogy fogja meg a kezem, s rántson vissza a biztos talajra. Nem kérek holmi reményekből, melyeket vérző szívembe ültethet, gondos kertész módjára, hiszen.. nem is ez a célja. – A titkot magammal viszem a túlvilágra. -
Nem fogok neked gondot okozni, nem követlek majd úgy, mint egy árnyékot. Nem foglak imádatommal terhelni, ahogy a jelenlétemmel sem zavarni.. soha, soha többé.

Rettegek. Rettegek attól, mit hoz a holnap, s mi lesz vele. Vajon ha élő létemben nem tudtam őt óvni, majd fentről megtehetem? Vigyázhatok rá, mint egy angyali képben? Ám nem rettegek tőle, s ahogy a szemeimbe néz, nem lát mást, csak végtelen hűséget, s odaadást, no meg szerelmet. Fájóan éles s intenzív szerelmet, melyet az ember életében talán egyszer tapasztalhat meg. Nem szisszenek fel, hogy erősebben szorít, nem tiltakozom, hogy a nyakam egyre hátrább hajlik, s akkor sem ellenkeznék, ha itt és most lelökne a mélységbe, vagy ujjai a nyakamra fonódva szorítanák ki belőlem az élet utolsó leheletét. Számomra már nincs kiút, nincs jövő, nincsenek tervek.. nincs mitől igazán félhetnék. Már eldobtál, már visszautasítottál, ugyan hogyan árthatnál még nekem?

Újabb kérdések tolakodnak elmémbe, hiszen érthetetlen a számomra a tény, hogy pont Ő keres okokat viselkedésemre, hogy miért akartam azt tenni amit.. de nem kérdezek vissza, hiszen nem merek oly pofátlan lenni, hogy ezt tegyem. Szürke pöttyök játszanak a szemeim előtt, s érzem, miként tompul az éles nyíllaló fájdalom a lábamban. Úgy érzem, mentem eszméletemet vesztem, de ragaszkodom az ébrenléthez, most az egyszer, hogy megadhassam neki a választ, melyre oly kíváncsi.
- Nincs miért éljek, s nincs kiért éljek, hiszen akit szívből szeretek, pont olyan hévvel gyűlöl s megvet, mint amivel én bálványozom Őt.. Téged. Mi értelme hát egy üres létnek, ha minden elkövetkezendő lépésed láthatom a másvilágról, s őrizhetem földi életed? Nekem nincs már jövöm ezen a Földön. – Csak egy kongó, üres váza vagyok csupán, egy szánalmas porhüvely, melybe hálni jár a lélek, mégis mit vársz attól a növénytől, mely gondozásra szorul de senki nem ad neki egy csöppnyi vizet? Elgyengülök, s le-le csukódnak a szemhéjaim, s érezhetően elernyednek izmaim, képtelen vagyok tovább tartani magam, s hagyni, hogy rajtam csattanjon a dühe, pedig ha több erőm lenne.. magam kínálkoznék fel eme szerepre, hogy töltse ki rajtam minden negatív gondolatát s érzését." <----> Yo írása :)

Gondolatok 2.0

Már egy ideje tervezem, hogy ismételten csinálok egy bejegyzést, hát eljött az ideje. Nos, a dolgok egészen jól alakulnak, kivétel persze az én görcsös hozzáállásom. Sajnos már olyan régóta tengődöm a szingliség édes börtönében, hogy elszoktam mindenféle komolyabb dologtól. Soha nem paráztam rá a dolgokra, most azonban mégis. Lehet, hogy csak a helyzet furcsa, hogy mi végül is Petivel barátok voltunk, és most .. most ugye.. egy párt alkotunk. Valahogy félek tőle. Vagyis nem tőle, mint embertől, hanem ettől az egésztől. Imádom, tényleg, teljesen elvarázsolt. Vannak pillangóim, ami tök jó, már magában is.. és mégis. Rá vagyok stresszelve az egészre. Félek attól, hogy elrontom ezt az egészet. Az egyik barátom nem értette, hogy miről beszélek. Hogy miért görcsölök a dolgokon. Mert ugye, ha így állsz hozzá, természetes, hogy elrontod. Tényleg igyekszem, csak annyi minden kavarog a fejemben. Hiszen nem vagyok jó nő, nem vagyok szép, nem vagyok csinos.. Soha nem hasonlítottam magam másokhoz, exekhez.. senkihez sem, most mégis megteszem. Félek, hogy egy olyan nőt keres, mint amilyen a barátnőm.. hogy hozzá hasonlít, hogy bennem is őt keresi. Félek, hogy nem vagyok neki elég jó. Nem életre szóló ez a dolog, ezzel tisztában vagyok, nem a nagy ő-t keresem.. csak.. egyszerűen annyira jó volt ez az időszak az életemben, hogy ezt is jól akarom csinálni. Azt sem tudom, hogy mikor volt már ilyen szerencse szériám utoljára. Hiszen levizsgáztam.. felvettek főiskolára, megkaptam a kolit.. ráadásul azt amelyiket akartam. És most itt van ő is.. akivel tök jó, és szeretném, ha nem csak egy hétről szólna. Baj ez? Baj, hogy a legjobbra törekszem? Mondjuk tény, hogy ez az egész helyzet azt mutatja, hogy magamban nem vagyok biztos. Pedig ezzel sosem volt baj.. Most mégis. Eltűnt az önbizalmam és nem tudom hová, hogyan.. -.-
Na mindegy. Valószínűleg csak én bonyolítom túl a dolgokat. Persze lehet, hogy csak azért van ez az egész mert nem érzem biztosnak. Vannak dolgok, amik furcsák a számomra. Pedig, lehet, hogy csak én csinálok ügyet belőle.. tényleg. 
Én az eddigi kapcsolataimban hozzászoktam ahhoz, hogy telefon, sms.. nem az ömlengésig.. szóval nem kell félreérteni. Petinél pl ez nincs meg. Szóval az egy dolog, hogy nem merek neki nagyon írni, nem merem hívni.. de mikor írok sem mindig ír vissza.. és így.. furcsa. Vagy rosszul esik.. vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Így tök jól esne, ha egyszer felhívna telefonon.. vagy mittomén. Csak azért, mert eszébe jutottam. És tényleg nem akarom zaklatni.. de már pár nap és elhúzok. Szóval, jó lenne vele lenni. És a jövőhéten sem fogom tudni elérni, mert megy a Szinre, magyarul nem visz telefont. Hát.. ez van. :( 

Ezen kívül még annyi történt, hogy sikeresen felvettek a kollégiumba. Pont abba, amelyikbe menni akartam. :) Igaz, hogy nem éppen olcsó, de legalább ketten leszünk egy szobában, úgyhogy.. jó lesz. Ráadásul a csajjal már beszéltem msn-en és eléggé aranyosnak tűnik. Fiatal.. ez tény.. pont annyi idős, mint az öcsém.. :o 
Hát majd meglátjuk. Maximum megszereti, ahogy anyáskodom felette, mert valszeg ez fog történni. Jól kijövök a fiatalokkal úgyhogy, ha aranyos és kedves lesz, akkor jól ki fogunk jönni. Mondjuk ha nem lesz normális, akkor is. Max beszólok párszor.. de kétlem, hogy ez az eshetőség fennáll. :) 

Végre találkozni fogok egy csomó régen látott emberrel.. :) Nikivel, Ágival.. a rendőr fiúkkal.. és új arcokat is megismerek. Jajj dejólesz!!!!! :D:D

Zűrzavaros gondolatok

Szóval ahogy a cím is mutatja.. ez van! Természetesen egyáltalán nem meglepő a dolog. Már-már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy az én életem bonyolult, és hogy egyszerű soha nem lesz.A holtomiglan pasiról való vágyakat valahogy elfújta a szél.. és helyett jött más. 
Nem mondom.. önző vagyok, voltam. Egyszerűen jól esett a figyelme, a törődése, a szeretete és az egész lénye. Mintha egy lehetőség lenne arra, hogy megnyugodjak. Mégis furcsa. 
Hiszen kihasználtam az érintését, a figyelmét.. magamévá tettem mindent amit adott és bele sem gondoltam abba, hogy vakon belesétálok egy olyan csapdába, ami bizonyos helyzeteket, alap dolgokat teljességgel megváltoztat. Először még úgy voltam vele, hogy egy botlás volt. Elhatároztam, hogy ezt az egész helyzetet nem fogom bonyolítani, hogy bizonyos fokokat a képzeletbeli létrán soha nem fogok megmászni. 
Bírtam 2 hétig..!
Komolyan! Soha nem gondoltam volna, hogy lelkileg és szexuálisan is ennyire fog vonzani. Szinte már elfelejtettem ezeket a dolgokat, hiszen lassan másfél éve élek szingliként. Mostanában csak a plátói dolgok jutottak osztályrészemül. És most jött Ő, berobban az életembe és érzem, hogy elvesztem. Ismételten pillangókat tenyésztek, egyre többet..
Persze ezeket a kellemes dolgokat leszámítva előjöttek a negatív dolgok is. 1 hét sincs és elutazom. Új életet kezdek, másik város, új emberek, a régiekkel való találkozást a minimálisra fogom redukálni. Na nem azért, mert így akarom, hanem azért, mert így kell lennie. A sors pikantériája, hogy mikor én elköltözöm itthonról, mindenki akkor jön haza. -.- Mikor ezelőtt Pestre költöztem, akkor is mindenki akkor jött haza. Na mindegy. 
A nagy kérdés mégis csak az, hogy mi lesz velem egy távkapcsolatban.? Mi lesz velem, ha túlságosan belebonyolódom, és nagyon fog hiányozni?
Azt mondta nem akar másokhoz hasonló cipőben járni. Én sem akarok, az igazat megvallva. És félek!
Igazából nagyon félek. Hiszen ezzel az egésszel konkrétan még egy embert meg fogok bántani. Nem akarom, de a tudta nélkül.. 
Mindenesetre már értem, hogy miért akarta neki elmondani ezt az egészet. Az ígéret és talán én. Vagyis remélem, hogy Én és csak utána az ígéret.
De szeretné..! Engem szeretne..! És ez most boldogsággal tölt el.  Nem is gondoltam volna, hogy egyszer eljutok erre a szintre. Hogy Ő lesz, aki bezsongat! 
Egyesek már egy jó ideje várták, hogy mikor lesz már valami.. Lehet hogy ez ennyire egyértelmű volt, csak én nem vettem észre??! Mondjuk el tudom képzelni, hogy csak én vagyok ilyen vak, és nem veszem észre a dolgokat. -.- 
Jó tény, hogy voltak beszólások a részéről, meg anno a barátnőm részéről is, hogy jó nőnek talál.. de én nem találom magam annak, tehát innentől kezdve.. ezzel nem is foglalkoztam. Meg hát a gond igazából – ami miatt nem is gondoltam erre a dologra – hogy a legjobb barátnőm.. na mindegy. Elértem arra a szintre – bár nem tudom hogy, hogy hoztam össze - hogy már nem érdekel mit gondol, mit szól hozzá. Hiszen nem mindig másra kell gondolni először. Eddig az érdekelt, hogy ő mit fog mondani.. nem érdekel. Hiszen én így, most vagyok boldog és vigyorgós. Nem fogok miatta lemondani erről a hangulatról.

Na de más témáról is ideje beszélni. A kollégiumi jelentkezési lapot sikerült időben elküldenem. Hála az égnek. Viszont eredmény, hogy kapok e kolit, még nincs. Igazán remek, nem tudom meddig akarják húzni az egészet. Kiderült az is, hogy a koli havonta 16.600 ft-ba fog fájni, az pedig igencsak drága. De ha esetleg nem a Mátyásföldit kapom meg, akkor is 10 felett kell számítanom arra, hogy fizetni kell. 
Természetesen, csak hogy jó legyen anyámékkal sem vagyok a toppon. Már megint. Igazából nem meglepő. Na mindegy. 
Valamelyik nap leültünk beszélni. Most már nyíltan is elmondták, hogy mit szeretnének. Az t szeretnék, ha nem mennék főiskolára. Mert nekik erre nincs pénzük. Ugye elmondtam, hogy én munkát fogok keresni, nem várom el, hogy eltartsanak. Soha nem ijedtem meg a munkától, miért ne lehetne pénzem, meg egy normális munkám?! Na mindegy. Mások is dolgoznak a főiskola mellett.. én is megtehetem. Persze erre egyből jött a tromfolás, hogy munka és főiskola az nem megoldás. Nem fogok bemenni az előadásokra, fáradt leszek, nem fogok levizsgázni, tanulni, és kibasznak a picsába. 
Persze azt is elmondták, hogy ők még 5 ezer ft-ot sem fognak tudni adni, hát nah. Micsoda gond. Mikor egy évvel ezelőtt felköltöztem, akkor sem adtak semmit. 20 ezer ft-ból éltem. És találtam munkát, és megéltem .. 
A lényeg, hogy ismét sikerült megbántaniuk. 
Persze soha nincs olyan mondat, vagy éppen helyzet, melyből nem az jönne ki, hogy nekem nem kellene elmennem, nekem halasztanom kéne. Kár hogy nem értik meg, hogy azzal sem jutok előrébb ha itt maradok. Borsod megye.. nincs munka.. 
Itthon nem fogok ülni és semmit tenni.. mert nem. Értelmetlen. 
És még egy évet kibírni, hogy beleszóljanak az életembe..? Nem! Egyedüllétet akarok! Saját életet! Tanulni akarok és dolgozni! Miért olyan nehéz ezt megérteni??!!

Kowalsky meg a Vega - Forradalom Rt.

Én csak egy ág vagyok ezen a fán
Én csak egy fogaskerék a gépben
Én csak egy csepp nem az óceán
De Veled együtt mindent kibír
Én csak egy levél vagyok a fán
És csak egy darab a nagy egészben és csak
Neked mondom el: Veled együtt lehetnénk Hurrikán!

Lehetnénk a kezdet az egy, ami soha nem ér véget
És igen,igen lehetnénk úgy a törvény, hogy ne csak a
Mohóknak érje meg

Nem én vagyok a kezdet és nem én vagyok a vég
Hidd el, hogy Jézusból egy is éppen elég
Nem mondom Neked azt, hogy nem érdekel
Mert lehetnél Te is az, aki itt énekel.

Lehetnénk a csend, hogy ne legyen kínos a fülednek
Nem lenne zavar, ha a szemembe nézel
Kövess és én követlek!

Áldott legyen az, aki minig velünk és átkozott
Az aki keresztbe tesz nekünk
Mert aki nem velünk az ellenünk
Mi vagyunk a vihar aki elnyelünk

Ne legyen köztünk semmi baj
Én bontom a vakolatot omlik a fal
Összeköt minket az élet, a végzet magasba tart

Én csak egy ág vagyok ezen a fán
Én csak egy fogaskerék a gépben
Én csak egy csepp nem az óceán
De Veled együtt mindent kibír
Én csak egy levél vagyok a fán
És csak egy darab a nagy egészben és csak
Neked mondom el: Veled együtt lehetnénk Hurrikán!

Lehetnénk egy máglya szórnánk az igét
A nagyvilágra, és vagy egy-két-há-négy-öt-
Hat-hét évszázadon is át...

Nem én vagyok a pohár, nem én vagyok az üveg
Én az ital vagyok, aki nap mint nap ütlek
Az aki előtt Te nem menekülsz, mert minden
Sarkon az utamba kerülsz

Lehetnénk egy banda, tudod, az a
Színpadra született fajta, amelyik az országúton él
És ha fáradsz majd vezetek én...

Együtt jön majd az irigység és a harag
Van, aki jön, van, aki marad
Én lehetnék hurrikán, aki rendet csinál
Túl minden vitán...

Én csak egy ág vagyok ezen a fán
Én csak egy fogaskerék a gépben
Én csak egy csepp nem az óceán
De Veled együtt mindent kibír
Én csak egy levél vagyok a fán
És csak egy darab a nagy egészben és csak
Neked mondom el: Veled együtt lehetnénk Hurrikán!

Én csak egy ág vagyok ezen a fán
Én csak egy fogaskerék a gépben
Én csak egy csepp nem az óceán
De Veled együtt mindent kibír
Én csak egy levél vagyok a fán
És csak egy darab a nagy egészben és csak
Neked mondom el: Veled együtt lehetnénk Hurrikán!

Én csak egy ág vagyok ezen a fán
Én csak egy fogaskerék a gépben
Én csak egy csepp nem az óceán
De Veled együtt mindent kibír
Én csak egy levél vagyok a fán
És csak egy darab a nagy egészben és csak
Neked mondom el: Veled együtt lehetnénk Hurrikán!

Én csak egy ág vagyok ezen a fán
Én csak egy fogaskerék a gépben
Én csak egy csepp nem az óceán
De Veled együtt mindent kibír
Én csak egy levél vagyok a fán
És csak egy darab a nagy egészben és csak
Neked mondom el: Veled együtt lehetnénk Hurrikán!

White: Rózsaszín Pokol

A frissítő nyári zápor olyan hirtelen jött, mint eddig még soha. Szürke színeivel egy pillanat alatt varázsolta lehangolóvá a természet arany sugarakban fürdőző alakját. 
Hideg van.. 
Milyen furcsa, hogy a dolgok képesek egyik pillanatról a másikra megváltozni.. pont olyan hirtelen, mint ahogy a hőmérséklet is egy perc alatt lehűl.
Vacogó fogakkal állok a hatalmas bérház lerobbant falai előtt. Testem lúdbőrzik, azonban mégsem tágítok, már órákkal ezelőtt felvett pozíciómból. 
Már miért változtatnék a helyzetemen?!
Hiszen Őt várom!
Hiába vagyok tisztába azzal, hogy feleslegesen szenvedek, mégis.. annyira egyértelmű és magától értetődő az a dolog, ami miatt ácsorgok a szakadó esőben.
Szeretem Őt!
Csak egy pillantást vetnék még csillogó szemére.. csak egyetlen egyet..
Ez a kiváltság azonban úgy tűnik, nem jár ki nekem.

- Szóval te vagy Emma barátnője. Gergő vagyok, örülök a találkozásnak! – nyújtja felém a kezét mosolyogva én pedig ott, abban a pillanatban tudtam.. elvesztem. Nézem mélykék íriszét, hosszú fekete szempilláit, melyek azokat a csodálatos lélektükröket keretezik és egy pillanat alatt elfelejtek mindent. 
A zajos külvilágot, az embereket magam körül, még azt is, hogy keze utánam nyúl, az én érintésem után vágyakozik. Nem mondom, hogy könnyen térek magamhoz. A forróság elönti arcomat, majd egy apró pírral kísérve, megragadom kinyújtott jobbját. 
- Őő.. Szia! Dóra vagyok! Tök jó, hogy hallottál már rólam! – szólalok meg halkan és az érzelmek hatására lesütöm a szemem.
- Még szép, hogy hallottam rólad! A húgom már egy hete arról beszél, hogy ide jössz nyaralni a szüleiddel. – mosolyog még mindig és szorítja a kezem. 
Talán ez volt az a pont, mikor tudtam, különleges! Ez volt az a pillanat, mikor az egész világ megállhatott volna, amikor nyugodtan eladtam volna a lelkem az ördögnek, csak azért, hogy ujjai még tovább tartsák kezemet. 
Semmi nem volt fontos abban a pillanatban. Nem volt fontos, hogy az a kézfogás hosszabbra nyúlik, mint kellene.. nem volt fontos, hogy szemeinek sugara pont úgy térképezi fel testem, lelkem mint egy röntgensugár.. hiszen bármi történik, minden hozzá kapcsolódik.
- Hát igen.. már szóltam egy ideje.. 

Kétségbeesetten nézek fel a szürke égboltra. A zápor nem csendesül, igaz számomra már úgyis mindegy. Lábaim lassan gyökeret eresztenek a nedves talajba.
Talán ha még maradok egy kicsit, növekedhet belőlem fa. 
Nem kell, hogy nagy legyek, beérem egy egészen apróval is. Ha most itt maradhatnék, az számomra maga lenne a gyönyör. Hiszen láthatnám őt minden nap. Bekúsznék egyik ágammal az erkélyére, figyelném csendben. Meghallgatnám álmait, vágyait és ha nagyon rosszul érezné magát, csak neki virágoznék. 
Talán akkor észrevenne! Talán akkor látná a szenvedést a szemeimben. 
Hiszen szenvedek, kínlódom! Pont úgy tudnék a fájdalom súlya alatt a porban fetrengeni, mint egy kivert kutya! 
Lassan a könnyeim megállíthatatlanul törnek elő. Vetek egy utolsó pillantást a rozoga bérházra, a játszótérre, ahol először láttam barna tincseit. Némán, zokogva búcsúzom.. nélküle, de nem tőle. 
Hiszen nincs itt, nem hallhatja a fájdalomtól elkorcsosult szavakat, melyeket olyan szívesen kiöklendeznék magamból.
Viszont ha hallaná.. vajon változna valami?
Nem!
Hiszen a sors nem jó időben hozott minket össze. Mit akarhatok én Tőle? Egy 14 éves gyermek egy 23 éves férfitól?
Semmit!

Mint egy lassított felvétel képkocája, olyan tempóban fordulok meg. Még egy utolsó pillantás, egy sós csepp eltűntetése.. és nyúlánk, a fájdalomtól meggörnyedt alakomat elnyeli a házat övező fák sűrűje. 

// Remélem tetszetősek a szösszeneteim.. az elmúlt pár nap gondolatainak köszönhető mindegyik.. és persze Ági-nak.. :) //

White: Szerelem

Ujjaival vadul beletúr göndörödő, szőke tincseimbe, keze a tarkómra siklik, majd egy határozott rántással húzza fejemet egyre közelebb magához. Hiába tiltakoznék, hiába sikítanék, tudom, hogy nem lehet, hogy képtelenség szabadulni ebből a csapdából.
Azonban mégis megpróbálkozom elillanni..!
Öklömmel vadul az arcába csapok, nem törődve az esetleges következményekkel.
Pedig azok várhatóak.. pillanatokon belül.
Szikrázó, már-már villámokat szóró szemével rám néz. Barna írisze szinte hipnotizál és arra kér, hogy maradjak a helyemen, hogy ne fussak sehová, hiszen úgyis felesleges lenne.
A rettegés kiül az arcomra és már sikítanék, mikor ajkaival belém fojtja a kínkeserves próbálkozást. Fogaival szinte őrült módjára marcangolja a számat, a vér fémes ízét érzem a torkomban. Kapálóznék, hevesen tiltakoznék, ha a végtagjaimat nem dermesztené le a félelem. Talán ennek a sokkhatásnak köszönhető, hogy nem teszek semmit. Úgy viselkedem, mint egy marionett bábu. Pont úgy reagálok tetteire, ahogy ő szeretné, ahogy ő akarja. Képtelen vagyok arra, hogy védekezzek. Egy dolgot tudok csak tenni.. hagyni, hogy a megadás és a szégyen könnyei végigfolyjanak arcomon, ezzel is megadva neki az örömöt, a félelemből generált morfium adagját, melyre már azóta vár, amióta betettem ide a lábamat.
Kezével vadul megmarkolja ruhámat, majd egy erőteljes rántással teszi szabaddá mellkasom.
Remegek..
Ujjai immár elhanyagolják hajamat, helyette más tájak felé kalandoznak. Körmeit vadul melleimbe mélyeszti, úgy próbál magának – mert nekem egyáltalán nem – örömet szerezni.
Végre felsikítok! Érzem a fájdalmat, az apró, forró vércsíkot, mely elindul le a testemen, egészen a szoknyám pereméig.
- Hagyd abba! Hagyd abba! Nem érted..?! – zokogom kiabálva, kérlelve, egyre közelebb kerülve hozzá. Azonban sikolyom, fájdalomtól eltorzult arcom látványa egyáltalán nem hatja meg. Elérem, hogy lássam megvillanni hófehér fogát, gúnyos, öntelt mosolyát és lenéző barna szempárját.
- Én mondtam hogy szeretlek, hogy jobb lesz neked is, ha önszántadból leszel az enyém! Hogy velem jó életed lesz.. Te azonban nem akartad! Inkább egy .. egy undorító kis mitugrászt választottál! Pedig én el akartalak venni! Érted már, te kis kurva?! El akartalak venni, mert szeretlek! – szűri a fogai között vádló szavait, ezzel is elérve hogy zokogásban törjek ki. Már nincs értelme a szavaknak, nincs értelme az életnek sem.. Most az ő játékát játsszuk és az ő világában. Egy olyan helyen, egy olyan szituációban, melyből nincs menekvés!
Arca ismét elkomorul, kezeimet a hátam mögött összeköti. Kiélvezve minden egyes pillanatot, fejti le rólam a szoknyát és az alsóneműt. Nem kapkodja el a dolgokat! Azt akarja, hogy a szégyenérzet teljességgel kitöltse lelkemet, hogy a pokol legmélyebb bugyraiba zuhanjak egy pillanat alatt..
Mi tagadás sikerült ezt elérnie. Hiszen ha nem vagyok ennyire elutasító, vagy ha már az elején tisztázom, hogy a közöttünk lévő kapcsolatból barátságon kívül soha nem lehet semmi.. akkor most nem tartanánk itt.. Hibáztam! Óriásit hibáztam!

- Hogy milyen volt az apukád? – nézek az 5 éves fiamra hatalmas szemekkel. Próbálom elrejteni a döbbenet, a régi emlékek gyűlölettel teli érzését előle. Hiszen mit is mondhatnék neki egy ilyen emberről? Nem ő tehet az én hibáimról, az én félresiklott életemről. Nem miatta vannak rémálmaim, nem miatta kell elborzadnom, akárhányszor csak a tükörbe nézek. Körmeinek nyomát még mindig a testemen viselem.. egy béklyó, mely örökre hozzá köt.. akár csak egy gyűrű, vagy a házasság szent köteléke.

- Apukád nagyon szeretett engem.. ! – felelem neki, és mosolygok csillogó barna szemébe. Ujjaimmal finoman végigsimítok hófehér bőrén, apró kezén, majd mit sem törődve azzal mit szól hozzá.. jó anyához híven a karjaimba zárom!

// Ági édesem.. köszönöm.. sokat adott az a "pár" kósza mondat.. :) //

In the End…

Elég sok dolgon vagyok túl az elmúlt napokban. Kissé sokat dolgoztam, megtartottuk a megnyitót, és végre valahára jutott egy szabadnap is a számomra hétfőn.. Megkaptam a papírt a főiskolából, hogy örömmel értesítenek, én felvételt nyertem.. Ebben csak az a szép, hogy a koliról nem írtak semmit. Megtaláltam a neten a kollégiumi portálukat, amin regelni lehet azért, hogy kapjak kolit. Hát, millió próbálkozás, telefonálás után sem enged be, ami azt jelenti, hogy ismételten fel kell hívnom őket. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy most kapok egy helyet, vagy pedig nem. 

Ezeken kívül egyre jobban kezdem érezni a végét a dolgoknak. Már csak két hetem van, és lassan minden ingó dolog lezárul az életemben. Mintha a világ végére mennék.. mintha egyszerűen felszívódnék örökre.. 

Pár nappal ezelőtt vége lett valaminek. Az egyik oldalon ahol játszottam, a karakterem szerelme búcsút mondott, valószínűleg örökre. Hiszen nem tudja vállalni azt, hogy én egy új életet kezdek, hogy nem lesz időm arra, hogy mindennaposan írjak. A helyzet kísértetesen hasonlít arra az időszakra, mikor lezártam a Nezabar-os fejezetet az életemben. Hiszen ott is megvolt a saját baráti köröm, azok az emberek, akikkel teljességgel megértettük magunkat.. mégis vége lett. 
Igazából tudom, hogy a számára ez egy nehéz döntés volt. Életének szerves része lettem, ott voltam, mikor a gondok elárasztották. Talán én voltam az, akinek anno megállás nélkül kiöntötte a szívét, ha gondjai voltak. Én pedig egyáltalán nem gondolkoztam azon, hogy ellássam e pár jó tanáccsal, kedves szavakkal, megértéssel. Hiszen a szívembe lopta magát tündéri természetével, gyereklány bájával és jólneveltségével. Tudom nem szabad ilyeneket írnom, mégis kiírom, hiszen így gondolom.. :) Barátok lettünk.. és tudom, ha egyszer Baján járok, akkor ő lesz az első akit megkeresek. Hiszen annyira egy hullámhosszra kerültünk, annyit kacagtunk a sok hülyeségen a gép előtt.. el sem tudom képzelni, milyen lesz az, mikor mindez szertefoszlik.. -.-
Persze mindezeket leszámítva nem értettem, hogy miért nem bátor. Hiszen úgy ismertem meg, ezt vártam tőle. Hogy egymaga kiálljon a véleménye a döntése mellett. Fájó pont volt a számomra, mikor az igazságról kellett beszélni, és egy harmadik fél is fültanúja volt mindennek. Nem mintha az a harmadik fél nem tudna semmiről sem, hiszen többet tud ő is, mint más.. mégis furcsa volt. Hagyott egy kis gyomorgörcsöt.. 

És most essen szó arról a bizonyos harmadik félről. Kedves „kisöcsémről” van szó.. :) 
Először is el kell mondanom, hogy mennyire imádom őt is. Ő a másik olyan ember, aki hosszú idő után a szívembe férkőzött. Eléggé magamba fojtó típus vagyok, egy olyan ember, aki nehezen mondja ki a szavakat, neki mégis megtettem. 
Hiszen egy fantasztikus játékos, egy remek ember.. és igazán irigylem a gyönyörű haját. :D Tudom, ezért a mondatért meg fog ölni.. :D 
Eleinte kicsit nehéz volt kiigazodnom rajta, hiszen ő is egy fokig olyan mint én. Nem kürtöli szét a világnak ha bármi baja van, inkább őrlődik. Megtanultam, hogy ilyenkor kénytelen vagyok őt békén hagyni, és idővel.. idővel minden javulni fog. Persze azért elmondtam, hogy ha kell egy váll .. akkor én itt vagyok. 
Lassan, finoman hangolódtunk össze, és most már el sem tudom képzelni azt, hogy nélküle milyen lenne. Imádom a stílusát, az intelligenciáját, a karakánságát, az őszinteségét és azt hogy ha bármi van, mellettem áll. Hála az égnek igazán jó helyen lakik.. ha minden jól megy, akkor meglesz már a kávézó partnerem a nyaralásaim alatt. :) Teljességgel hasonlóak vagyunk, sokszor gondolunk ugyanarra bizonyos helyzetekben, és előfordult nem egyszer, hogy még msn-en is pont ugyanazt írtuk.. hát mi ez, ha nem egy olyan kapcsolat, melynek folytatódnia kell?! :) 

És most egy apró összegzés következik.. nagyon fogtok hiányozni! És remek emberek vagytok! A szüleiteknek csak gratulálni tudok miattatok. Remélem egyszer, ha majd olyan vén leszek, nekem is sikerül összehoznom két hozzátok hasonló karakterű gyerkőcöt.. hmm milyen büszke is lennék rájuk.. :) 

Szóval, nagyon fogtok hiányozni.. és sajnálom, hogy az életem pont ebben a periódusában találkoztunk..

Edgar Allan Poe: Valakinek a Paradicsomban

Te voltál minden, édes,
miért törődtem én,
forrás a szirten, édes,
sziget a víz színén,
csupa gyümölcs, csupa virág,
s minden virág enyém. 

Ah csillagos remény!
Tulfényes álom, mely csupán
leszállni tűnt elém.
„Tovább! tovább! a fény után!”
kiált jövőm felém
s múltam vak mélyein sután,
némán vergődöm én. 

Mert jaj! jaj! mécsesem kimúl
és életem lejár.
„Már vége - vége már! -”
(így szól, míg parthomokba fúr,
a pompás tengerár)
villámütött fa nem virul,
nem száll a lőtt madár. 

És napjaim csak álmok
és éjjel álmaim
lábad nyomába járnak,
holott táncába hín
valamely égi árnak
valamely légi rím. 

(Ford.:Babits Mihály) 

Zenék, mert miért ne.. :)

Cummings, Edvard Estlin (1894-1962): Lehet, hogy nem lesz mindig így...

Lehet, hogy nem lesz indig így; igen, 
ha édes ajka más ajkhoz tapad, 
s egy másik szívet úgy szorítanak 
drága, izmos ujjai, mint szivem; 
ha lágy haja egy más arcon pihen 
ismert csöndben vagy szertelen szavak 
közben, melyek bénán vonaglanak, 
míg küzd a szellem bilincseiben; 
  
ha így, igen, ha így történik ez, 
küldj, szívem, róla hírt sietve már, 
hogy hozzá lépjek, megfogjam kezét, 
s szóljak: Boldog csupán velem lehetsz. 
Majd elfordulok, s hallom egy madár 
dalát messzi tájon, mely veszve rég.

A kuszaság gondolatai

Úgy érzem ez a hét kissé masszív volt a számomra. A dolgok szinte elemi erővel rántottak bele valami örvénybe ami konkrétan megállás nélkül húz magával lefelé. Mondjuk nem feltétlenül rossz az a mélység, még ha olyan sötétnek is látszik. De.. félelmetes a számomra. Bár kinek nem lenne az.

Először is, levizsgáztam. Ezzel kezdődött minden. Rengeteget tanultam a vizsga előtti egy-két napban. A gyakorlattól nagyon féltem, hogy milyen lesz, hogy hogy fogom összehozni. Hát igazából nem volt olyan nehéz, csak az idővel volt gond. Például a gyakorlati írásbelire kaptunk egy órát, és a teszt 8 oldalas volt.. -.- Volt benne számlakitöltés, meg csaposelszámolás, meg eszközfelismerés.. nem lett volna nehéz, csak a teszt konkrétan nem egy órát igényelt volna. Az egy óra alatt ugyanis lehetetlen lett volna befejezni.Na mindegy. Akkor volt egy menüsoros feladat, ami azt jelentette, hogy nekünk össze kellett állítani egy 5 fogásos ételsort, majd díszterítést kellett hozzá csinálni. Persze a nő aki nézte, az mindenbe belekérdezett. Nagyon profi volt a nő, úgyhogy kb. mikor már azt is megkérdezte hogy hogy csinálom a bélszín csíkokat - könyörgöm, életemben nem ettem, még csak látni sem láttam ilyen kaját.. és egyébként sem vagyok szakács - akkor a szemem igen csak x-be állt. :D Aztán volt ezután egy felszolgálásunk, egy három fogásos menüvel.. hát rohannunk kellett az angol 1-el úgyhogy nem nagyon figyeltek minket. Vagyis engem, konkrétan. :)
Aztán másnap szóbeli. Olyan reggel 4kor elolvastam az összes tételt, ennyit tanultam rá. Bementem, első körben kihúztam a két legkönnyebb tételt, úgyhogy.. királyul sikerült. Végül is 70%-ra vizsgáztam. :)
Aztán a vizsgák után, úgy döntöttem, hogy lazításképpen bemegyek a barátnőmhöz az egyik étteremben. Pont aznap voltak a ponthatárok, úgyhogy gondolhatja mindenki mekkora örömsikolyban törtem ki, mikor felvettek a BGF-re. :)

Természetesen a kezdeti öröm nem tartott sokáig. Megint megtörtént a lehúzás, amivel sikeresen a béka segge alá süllyesztették a hangulatomat. Persze anyámék.
Már komolyan hiányzik, ha éppen egy hétig nem mondanak semmi olyat, ami miatt ki tudok akadni. Hát konkrétan hazajöttem nagy lelkesen, és vigyorogva közöltem, hogy felvettek főiskolára. Erre persze jött egy "oké" az is pont úgy, mintha valami rosszat követtem volna el. Én kiakadtam, mondtam hogy nem hiszem el, hogy nem lehet esetleg gratulálni, vagy valami, majd erre kaptam egy "gratulálok"-ot szintén a "hátamközepérekívánomadolgaidat" stílusban.
Kezdek rájönni arra, hogy Áginak igaza van. Akinek nem tudsz megfelelni, annak ne is akarj. Nekik sosem fogok tudni megfelelni, sem anyagilag, sem sehogy, akkor meg mi értelme van annak, hogy teperek és próbálkozok azért, hogy büszkék legyenek rám. Persze soha semmi nem megfelelő az igényeiknek. Ha most nagyon meg akarnék felelni nekik, akkor el kellene mennem egy gyárba dolgozni három műszakba, és keresnem kellene annyit, hogy a főiskola meglegyen. Mert apám szavaival élve, 50 évesen is el lehet menni főiskolára. -.- Na mindegy..



Tegnap voltam bulizni. Petivel megbeszéltem - ő egy nagyon jó barátom, az egyik barátnőm expasija, csak mi jóban vagyunk - hogy találkozunk. Gabival jött ki tegnap - ő pedig a fent említett barátnő nővérének a párja - amin meglepődtem, hiszen már nem találkoztunk vagy egy-két hónapja. Ugye velük meg kellett ünnepelni, hogy levizsgáztam, hogy felvettek. A kimaradt idő miatt már elfelejtettem hogy Gabival nem szabad együtt inni, úgyhogy a deci whisky és a deci kóla valahogy massziv volt a fél üveg után.. meg talán a két mojito sem kellett volna a végére, na mindegy.
Szóval kijukadtunk a dizsibe, ahol a volt munkatársak így elleptek engem, meg a koktél pultot.. röhögtünk, dumáltunk. Aztán visszatértem a pasikhoz, minek örömére kikötöttünk a dizsi tetején hogy cigizzünk egyet. Hát.. kissé összeborultam Petivel. A gond az, hogy anno még nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne ha.. meg ő is sztem, csak hát ugye a barátnőm miatt nem lehetett. És most, kellemesen illuminált állapotban valahogy összekavarodtunk. Nem mondom, hogy nem volt jó, mert nagyon is jó volt, sőt.. csak.. ismételten magamnak generálom a problémákat. -.-

Imádom Petit, tényleg, nagyon jól kijövünk egymással, meg nagyon kedves, de ott van a Holtomiglan Pasas, akitől kész vagyok teljesen. Tegnap nem voltak pillangók a gyomromban, mint anno és ettől még jó volt, csak ismét rossz az időzítés. Ha ez korábban történik, vagy nem is tudom.. ha nem így, ha nem lennének más tényezők.. hát biztos másabb lenne. Ismét bonyolódik minden, és ez kikészít. Ha nem lenne a Holtomiglan Pasas, valószínű nem érdekelne más rajta kívül..igaz, akkor is rágnám magam, de valahogy eltörpülne minden ezek mellett a dolgok mellett. És ma ki kell mennem bulizni, és innom kell valamit és kinn lesz ő is és nem tudom mit tegyek. Mit mondhatnék neki? Hogy adjon egy esélyt? Hogy dobjon fel mindent miattam? Hiszen nem fogja megtenni, ezt ő maga mondta. És akkor megint csak itt van az eb sírhantja.. gyáva, áruló.. nem áll ki magáért, viszont nem mond semmi konkrétat. Pont olyan mint Peti. Mert Peti sem mond semmit, pedig akartam hogy mondjon, hogy mit gondol erről az egészről.. de nem. Mindenki csak a mély hallgatásba burkolózik, ezt pedig utálom. Miért nem lehet a dolgokat kultúráltan megbeszélni? Ha más nem, legalább msn-en, ha már személyesen nem megy.. Nem értem. Megint van egy csomó dolog ami miatt rágódhatok. Helyettük is.. mert ők nem teszik. Milyen könnyű egyeseknek.. -.-

Moments..

Már régen írtam ide, úgyhogy pótolom.
Ez a hét kissé masszív volt a számomra. Megint meló, megint csak engem árasztottak el mindennel. A kedves ugyanis fogta magát és csütörtökön elment szabira. Kár hogy ezt velem nem közölte. Persze megint minden akkor volt mikor ő nem volt itt. Pakoltam és konkrétan elárasztottam az egész irodát különféle szóróanyagokkal és miegymással. Természetesen úgy volt, hogy pénteken nem dolgozunk, mert nem lesz benn a főnökasszony. Hát ez a remek terv kezdett meghiúsulni. A baj ott kezdődött, hogy én mindenképpen szerettem volna egy szabadnapot péntekre, de így, hogy volt nem kevés feladat hát.. Na mindegy.
A probléma ott kezdődött, hogy nem tudtam még a kedvesnek egy telefont sem megejteni, mert kódom nincs az irodai telefonhoz, a kártyám nullán van.. Maradt hát a mail és az msn. Konkrétan elárasztottam egy két oldalas szöveggel, amibe belesűrítettem minden teendőt, és a végére odaírtam, hogy mindenképpen hívjon fel. Persze nem hívott..
És ha a kedves barátnőm nem jön át este 9kor, akkor én szépen bemasírozok dolgozni reggel 8ra a kellemes tudattalanság állapotában, hogy ő már elolvasott mindent, és igen, rákészült a pénteki napra. Na mindegy.. Közölte, hogy ne menjek be dolgozni.. nem is mentem. Őszintén, kivan a bütyköm ettől már.. -.-
Ezen kívül annyi történt, hogy kedden szerdán vizsgázom. Persze még semmit nem tanultam, majd vasárnap, meg hétfőn nekiesek. Aztán jól kéne sikerülnie. Valamint szerdán ponthatárok.. remélem felvesznek! :D Már megkaptam Ágitól, hogy ha mégsem, akkor elintézi hogy felvegyenek állandóra.. hát.. ez is egy megoldás.. bár akkor megint ott vagyok ahol a part szakad.. vagyis egy helyen.. ebben a városban.. amit utálok.. -.-

Piros riasztás van az országban.. persze hol mondanák a legnagyobb vihart, ha nem keleten.. nálunk. Megyek is, mert már olyan sötét van, és fúj a szél, hogy hűű..

Néhány igazán figyelemre méltó alkotás..

Nothing..

Még egy nappal öregebb lettem.. akár így is kezdhetném..  

Nem történik semmi. Mással persze.. máshol bezzeg zajlik az élet. :) Nos, dolgoztam, egész héten fogok, anyámék leléptek nyaralni.. szabad vagyok egészen vasárnapig.. tök jó :) Ezen kívül nincs semmi. Nyakamon a vizsga, tanulni kellene, de tudom, hogy úgysem fogom elővenni, majd maximum az utolsó 3 napban a könyvet és a jegyzeteket :) És ismételten jól fog sikerülni minden! Elvégre a logisztikán sem tanultam magam halálra.. 

Láttam ma őt! Végre! Rendesen hiányérzetem volt. Szívesen láttam volna hétfőn is, csak ma megemlítette hogy nem volt otthon.. ebből természetesen azonnal levonható a kellő konzekvencia. Valszeg a barátnőjét látogatta meg.. -.-  Más is érezte már azt vajon, hogy valakivel nem a megfelelő időpontban találkozott? Mi már ismertük egymást két évvel ezelőtt is.. csak akkor valahogy nem voltunk egy társaságban, be sem mutattak minket egymásnak.. se semmi. Így látásból tudtuk hogy ki a másik és ennyi. Pedig akkor még szabad volt a szíve.. az enyém is az volt. Mára annyi változott, hogy az ő szíve nem szabad, bezzeg az enyém.. na mindegy! Ebben csak az a legfájdalmasabb mikor ő mondja ki, hogy ennek két évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét.. megtenném. Tényleg! De sajnos nem tudom megtenni.. Nincs más mint várni.. de vajon megéri várni Rá? 

A szakadék szélén táncolva..

Kezdek kiakadni.. 

Teljességgel elegem van mindenből és mindenkiből. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy hogy a családomból. Mennyire szép is az élet.. jah, lehet, csak nem nekem. Miért van az, hogy ha az ember igyekszik és tényleg igyekszik.. akkor azt előszeretettel fikázzák le? Hiszen annyi mindent megcsinálok, pénzt adok haza, egyszerre több helyen megállom a helyem, teljesítek.. ráadásul jól.. én tartom el őket valamilyen szinten és még mindig ott tartunk hogy 24 évesen én vagyok a legnagyobb probléma a családban. Nem tetszenek a döntéseim, és az hogy konkrétan bizonyos dolgokat hogy csinálok. Hát nem kell tetszenie.. hiszen a saját életem, még akkor is ha jelenleg ide vagyok kötve.. igaz már nem sokáig. Miért baj az, hogy én esetlegesen máshogy látom a dolgokat? Miért baj, hogy egészséges normális gondolkodású ember vagyok, akinek igenis vannak saját döntései és céljai.. és saját látásmódja arról, hogy hogy szeretné élni az életét? Ez ekkora bűn lenne? Miért engem büntetnek azért, mert nekik mondjuk nem volt saját életük? Miért én szenvedjek azért, mert őket teljesen más normával nevelték? Vagy ha már itt tartunk, milyen jogon alkalmaznak más nevelést az öcsémnél? Oké, nálam elrontották, nála nem muszáj.. csak valahogy nem értem, hogy ő mitől van teljesen megkülönböztetve. Egész nap nem csinál semmit, ül a számítógépe előtt.. nem lehet rávenni semmire.. mert nem.. mégis.. kaphat egy százezer forintos számítógépet, mert miért ne.. Miért fontosabb hogy neki legyen számítógépe, mint hogy én főiskolára menjek? Miért van pénz számítógépre, és miért nincs pénz arra, hogy én továbbtanuljak? Miért kellene nekem elmennem dolgozni három műszakba csak azért hogy kifizessem a kolit.. és miért kellene nekem 50 évesen elmenni egyetemre.. ahogy apám gondolja? 

Aki érti ezt a felfogást.. magyarázza el.. Komolyan.. mert én már nem értem! 

Az összetört lélektükör darabkái...

Főiskolai előadások és hosszú értekezletek végén gyakran hangzik el a kérdés: "Van valakinek kérdése?" Akkor, amikor a hallgatóságot már úgyis elárasztották információval, és különben sincs több idő. Ilyenkor az embernek biztosan lenne egy-két kérdése. Például: "Mehetünk már végre?" vagy "Mi a fenére volt jó ez az egész értekezlet?" vagy "Hol lehet itt inni valamit?" A gesztus célja gondolom az, hogy az előadó jelezze vele, mennyire nyitott, de ha valóban felteszel egy kérdést, az előadó is, a közönség is gyilkos tekintettel néz rád. És mindig akad egy hülye - egy stréber idióta -, akinek van kérdése. Az előadó pedig válaszol rá. Azzal, hogy nagyrészt elismétli azt, amit egyszer már elmondott.
De ha még maradt egy kis idő, és egy kis csend támad a felszólítás után, általában fel szoktam tenni a kérdések kérdését: "Mi az élet értelme?" Az ember sohasem tudhatja, hátha valaki tudja rá a választ, és nagyon bánnám, ha lemaradnék róla, csak mert túl nagy a társadalmi gátlásom ahhoz, hogy én tegyem fel a kérdést. Amikor viszont felteszem, rendszerint abszurd húzásnak tekintik - az emberek nevetnek, bólogatnak, összepakoljak a cuccaikat, és az értekezlet ezzel a nevetséges megjegyzéssel véget is ér. Egyszer, egyetlenegyszer történt csak meg az, hogy feltettem a kérdést, és komoly választ kaptam rá. Olyat, mely máig emlékezetes a számomra.
Mindenekelőtt el kell mondanom, hol történt, mert maga a színhely is különös jelentőséggel bír. Görögországban vagyunk. Egy Gonia nevezetű falu közelében, Kréta szigetének egyik sziklás öblében áll egy görög ortodox rendház. Mellette, a rendház által adományozott telken működik egy intézet, amelyet az emberek közötti megértésnek és megbékélésnek, különösen pedig a németek és a krétaiak egymáshoz való újbóli közeledésének szenteltek. Valószínűtlen feladat, tekintve a háborús idők keserű emlékét. A helyszín azért lényeges, mert az épület a malemi kis tábori repülőtérre néz, ahonnan a náci ejtőernyősök megszállták Krétát, és ahol a parasztok konyhakéseket és kaszákat forgatva megtámadták őket. A megtorlás rettenetes volt. Egész falvak lakosságat állítottak sorba és lőtték agyon, amiért megtámadták Hitler elit alakulatait.
Magasan az intézet fölött temető van, benne egyetlen kereszt, amely a krétai partizánok tömegsírját jelöli. Az öböl túloldalán pedig, egy másik hegyen van a náci ejtőernyősök katonai temetője. Az emlékműveket úgy helyezték el, hogy mindenki lássa őket, és örökké emlékezzenek az eseményre. Végül is a krétaiak egyetlen fegyvere a gyűlölet maradt, és sokan megesküdtek, hogy ezt a fegyvert soha nem fogják letenni. Soha többé.
A történelem eme vészterhes díszletei között, ezen a helyen, ahol a gyűlölet sziklája vastag és kemény, törékeny paradoxon egy olyan intézet léte, amelyet a háború ejtette sebek begyógyítására hoztak létre. Hogy került ez ide? A válasz egy férfi neve. Alexander Papaderoszé. Filozófusdoktor, tanár, politikus, athéni lakos, de ennek a földnek a szülötte. A háború végeztével arra a meggyőződésre jutott, hogy a németek és a krétaiak sokat nyújthatnak egymásnak - sokat tanulhatnak egymástól. Hogy példát mutathatnak. Mert ha ők képesek egymásnak megbocsátani és alkotó kapcsolatot létrehozni, akkor minden nép képes rá.
Hogy rövidre fogjam a történetet, Papaderosznak sikerült. Az intézet valóra vált - eszmecsere terepe lett az iszonyat színhelyén -, és valóban alkotó együttműködés forrásává vált a két ország között. Már több könyvet is írtak azokról az álmokról, amelyek azáltal váltak valóra, amit az egyik nép a másiknak adott e helyen.
Mire én az egyik nyári ülésszakra az intézetbe érkeztem, Alexander Papaderosz már élő legenda volt. Elég volt egy pillantást vetni rá: energia, fizikai erő, bátorság, intelligencia, szenvedély és lendület sugárzott belőle. Amikor pedig elbeszélgetett, vagy kezet rázott vele az ember, vagy jelen volt, ahol beszélt, megtapasztalhatta kivételesen felvillanyozó emberségét. Kevés férfiú ér fel saját hírnevéhez, amikor közelebbről megismeri az ember. Alexander Papaderosz kivétel ez alól. A görög kultúrával foglalkozó, és a Papaderosz által Görögország minden vidékéről meghívott értelmiségiek és szakemberek vezette kéthetes szeminárium utolsó délelőttjének utolsó előadásán Papaderosz felemelkedett a terem végében álló székéről, előrement, ott megállt az egyik nyitott ablakon beözönlő ragyogó görög napfényben, és kinézett. Mi pedig követtük a tekintetét az öblön át egészen a német temetőt jelző vaskeresztig. Azután megfordult. És előadta a rituális gesztust: - Van valakinek kérdése? Csend ülte meg a termet. Ez a két hét egy egész életre elegendő kérdést vetett fel, de pillanatnyilag csak color: rgb(255, 255, 255);">- Nincs kérdés? - Papaderosz tekintete végigpásztázott a termen. Nos jó. Föltettem a kérdést.
- Dr. Papaderosz, mi az élet értelme?
A szokásos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott. Papaderosz kezével csendet intett, és hosszasan rám nézett, szemével azt firtatva, komolyan kérdeztem-e. A szememből pedig azt olvasta ki, hogy igen.
- Rögtön válaszolok a kérdésére. Nadrágzsebéből elővette tárcáját, egy darabig egy bőr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró, kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros. És a következőket mondta:
- Kisgyermekkoromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk, egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. - Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhetem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.
- Megtartottam a tükröcskét, és ifjúkorom üres pillanataiban elővettem. És újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyermekjáték, hanem annak a metaforája, hogy mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én magam vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény - az igazság, a megértés, a tudás - létezik, és sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm. Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami a rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberekben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme.
Aztán fogta a tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait, és az arcomra meg a padon összekulcsolt kezemre irányította.
Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kicsiny kerek tükröt.